Közélet

Börtönbüntetést kapott a sorozás elkerüléséért egy ukrán férfi

Ukrajnában változatos és váratlan helyeken kézbesítik a behívókat. Aki nem vonul be, büntetésre számíthat.

Az Ivano-Frankivszk megyei Tlumatszkij Járási Bíróság a mozgósítás kijátszásában bűnösnek talált egy hadköteles férfit, aki az idézést követően nem jelent meg a toborzó központban – számolt be róla a Kárpáti Igaz Szó kárpátaljai hírportál.

Concept,Of,Ukraine,Closed,Borders,With,Flag,And,Wire,Fence.
Fotó: Shutterstock

A szóban forgó ukrán férfi, Volodimir V. februárban kapott behívót a hadseregbe. Ezután részt vett az ilyenkor szükséges katonaorvosi vizsgálaton, amelyen korlátozottan alkalmasnak találták őt a katonai szolgálatra. Nem sokkal a vizsgálat után újabb behívót kapott, egy hét múlva kellett volna bemennie a toborzóirodába, hogy megkezdje a szolgálatot a fegyveres erők kötelékében.

A férfi azonban ezt nem tette meg, hanem megpróbálta elkerülni a sorozást. Emiatt a hatályos ukrán büntető törvénykönyv 336. cikkelye (a mozgósítás során a katonai szolgálatra való behívás kijátszása) alapján büntetőeljárás indult ellene. A bíróságon az ukrán férfi elismerte bűnösségét, és elmondta, hogy azért nem jelent meg a toborzóirodában, mert félt a katonai szolgálattól.

A,Handcuffed,Soldier,Clutches,The,Bars,With,His,Hands,Against
Fotó: Shutterstock

A bíró egy év börtönbüntetésre ítélte őt, az érintett a meghozott ítélet ellen még fellebbezhet. Büntetést valószínűleg nemcsak ő kap, hanem azok a hadköteles ukrán férfiak is, akik egyre nagyobb számban próbálják meg elhagyni Ukrajnát.

Elmenekült a sorozás elől az orosz miniszter, most Amerikában dolgozik kamionsofőrként

Gyenisz Saronov korábbi tartományi miniszter menedékjogot kért az Amerikai Egyesült Államoktól, és azóta is boldogan él a tengerentúlon.

 

 

behívás toborzóiroda sorozás
Kapcsolódó cikkek