BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kijev szerint a NATO gyáván viselkedik

A romániai rakétabecsapódásra a NATO nem reagált hevesen. Oroszország azóta Kijevet is bombázta.

Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára szerint a NATO-tagállamok félnek Oroszországtól – adta hírül a Kárpáti Igaz Szó kárpátaljai hírportál.

Oleksiy Danilov, Secretary Of The National Security And Defense Council
Fotó: AFP

A lap szerint Olekszij Danilov ezt azt követően nyilatkozta, hogy az egyik orosz dróntámadás következtében Reni városánál a Duna túloldalán, már román területen csapódott be egy robbanószerkezet. Az ukrán katonai beszámolók szerint az incidens egyértelműen bizonyítható, ezzel szemben Romániában a külügyminisztérium és a védelmi tárca után személyesen Klaus Iohannis államfő is tagadta ezt.

Az elnök kijelentette azt is, hogy Románia teljesen biztonságban van.

Nem ez az első alkalom, hogy NATO-tagállamot ér találat az orosz–ukrán háború kitörése óta. Korábban Lengyelország területen is estek le rakétamaradványok, az a novemberi incidens emberéleteket is követelt, azonban Varsóban szintén nem volt heves reakció, amit Ukrajna akkor is erősen kifogásolt.

Olekszij Danilov szerint a NATO szándékosan dugja homokba a fejét, és ez a későbbiekben még megbosszulhatja magát. A politikus érvelése szerint az ilyen hozzáállás csak ahhoz vezet, hogy a jövőben még több autokrata vezető jut hatalomra világszerte, ami megágyaz a további konfliktusoknak.

Putyin rakétákkal üdvözölte az amerikai külügyminisztert Kijevben

A hajnali odesszai támadás után Kijevre is rakétákat zúdított Oroszország. A támadás nem sokkal azután történt, hogy kiderült, Antony Blinken amerikai külügyminiszter az ukrán fővárosba érkezett.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.