Közélet

Választások kezdődnek Oroszországban, illetve az Ukrajnától elcsatolt területeken

Oroszországban péntektől vasárnapig helyi és regionális választásokat tartanak: a 89 régióból 85-ben lehet voksolni. Most először az Ukrajnától elcsatolt területeken is választást tart Oroszország.

Regionális és helyi választások szavazófülkéi nyíltak meg pénteken több mint nyolcvan orosz régióban. A régiók maguk dönthették el, hogy a személyes voksolást három vagy egy nap alatt kívánják-e lebonyolítani. A választás fő napja vasárnap lesz. Az elektronikus távszavazás lehetőségével ezúttal 11 régióban az összes helyi választáson élhetnek a jogosultak, további 14-ben pedig csak egyeseken közülük. A Kreml csütörtökön közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök online fog szavazni.

Fotó: AFP

Az Oroszországi Föderáció alkotmányába foglalt 89 régió közül 85-ben szavaznak most. A hadiállapot ellenére 

először voksolhatnak az orosz jogrend szerint annak a négy, Ukrajnától a háború kezdete elcsatolt területnek a lakói, amelyet a nemzetközi közösség többsége nem fogad el Oroszország részeként.

A voksoláson 26 kormányzói szék sorsa dől el, közülük 21 közvetlen, öt pedig közvetett választáson. Emellett pótválasztást tartanak négy szövetségi egyéni képviselői körzetben, továbbá 20 regionális parlament képviselői helyeit osztják el, számos városi és helyi választás mellett. Most választják meg az orosz főváros polgármesterét és a moszkvai régió kormányzóját is.

Összesen több mint négyezer funkcióba választhat a több mint 81 ezer jelölt közül mintegy 67 millió jogosult. A több mint 70 ezer jelölt többsége 20-at képvisel a 25 bejegyzett oroszországi párt közül.

Elítélte Moszkva, hogy szegényített urános lőszert ad az USA Ukrajnának

Oroszország szerint a lövedékek a harcmezőn túl is súlyos egészségügyi és ökológiai károkat okozhatnak.

A választásokra rányomja bélyegét, hogy háborús körülmények között 

számos, a Kreml irányvonalával szemben kritikus politikai csoportosulás és sajtóorgánum működését betiltották vagy ellehetetlenítették.

Az újonnan elcsatolt területek közül kettőben – a donyecki és a luhanszki régióban – az öt oroszországi parlamenti párt listáira lehet szavazni, a másik kettőben – a zaporizzsjaiban és a herszoniban – az Új Emberek nem indult el. A kormányzó Egységes Oroszország mind a négy entitásban a korábban Moszkva által megbízott regionális vezető megerősítését javasolta. Az elcsatolt területek lakói helyben és más régiókban élhettek a korai választás lehetőségével.

Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke szerint a jelöltaspiránsok mindössze 1,5 százalékának a bejegyzését utasították el, és hasonló a megmérettetéstől önszántukból visszalépett pályázók aránya. A kormányzói posztokért általában négy-öt jelölt vetekszik.

A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel nyolctól este nyolcig tartanak nyitva. Oroszországban harmadik alkalommal tartanak háromnapos választást.

 

oroszország helyi választás választás
Kapcsolódó cikkek