Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, vasárnap délután, bemutatórepülés közben lezuhant és egy parkoló autóba csapódott egy repülőgép a Börgöndi Légiparádén. A balesetben két ember, apa és fia, Rózsavölgyi Vilmos és Árpád a helyszínen meghalt, hárman – egy kislány, egy nő és egy férfi – pedig súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Egy kisfiú könnyebben sérült, őt helyszíni ellátás után a székesfehérvári kórházba szállították – tudta meg a Blikk. 

Fotó: Lakatos Péter / MTI

A szerencsétlenséget több ezren látták, ráadásul volt, aki videóra is vette a tragédiát. A felvételen tisztán látszik a becsapódás pillanata, és az is, ahogy többen sikoltozva menekülnek a lángoló roncsok mellől.  

A HA-RDM lajstromjelet viselő T-28-as Trojan kisrepülőt a magasba emelő Rózsavölgyi Vilmos az Agro-Aero 2000 Kft.-t, azon belül pedig a Rivair Pilot School pilótaképzőt is vezette a Feol szerint, míg fia, Árpád repülőoktatóként tevékenykedett a családi vállalkozásban. Az első szakértői vélemények szerint a pilóta hibája okozta a szerencsétlenséget. 

„Még korai kijelenteni, hogy pontosan mi okozhatta a székesfehérvári légiparádén a repülő földbe csapódását, de 

nagyobb a valószínűsége az emberi hibának, mint a műszakinak.

„Elképzelhető, hogy a beviteli sebesség nem volt elegendő az emelkedési szakasz után, de biztosat csak a roncsok megvizsgálása után lehet mondani” – nyilatkozta az RTL Híradónak Madas László igazságügyi légi üzemeltetési szakértő.

Az esettel kapcsolatban Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a következőket írta közösségi oldalán:

„Két pilótát elvesztettünk, a repülőnap négy vendége megsérült. A rendezvény támogatójaként önkormányzatunknak, egész városunknak és személyesen nekem is nehezen szavakba önthető fájdalom az, ami történt. Imáinkban, gondolatainkban a pilóták szeretteivel és a sérültekkel vagyunk. Városunk minden polgára nevében mielőbbi, teljes felépülést kívánok a sérülteknek! A Székesfehérvár által adható minden segítség a baleset érintettjeinek rendelkezésére áll és fog állni a jövőben is. Ezúton is szeretném megköszönni a tűzoltók, a mentősök, a repülőnap szervezőinek helytállását, mellyel a balesetet kezelték.”

„Szeretnék most szólni azokhoz is, akik a repülőnap nézőjeként átélték a katasztrófát: a sokk, a félelem, a fájdalom amit megtapasztaltunk, még sosem volt a börgöndi repülőnap része. Tudom, sokan most gyermekeiknek próbálják elmondani, megmagyarázni, mi történt, és miért láttak ilyen szörnyűséget azon a napon, ami a pilóták és a gépmadarak csodálatáé, az örömé kellett volna, hogy legyen.

Értelmet nem adhatunk a balesetnek, azonban lelki kapaszkodót talán találhatunk.

Azért csodáljuk a repülőnapok aviátorait, azért tekintünk az ég felé minden repülőnapon, mert a pilóták bátorsága, gépeik röpte gyakran a lehetséges határait feszegeti, ezzel valami olyat tesznek, ami az embert hőssé emeli. Ez azonban mindig magával hozza a veszélyt, és sajnos van, hogy a veszély győz. Börgöndön a veszély győzött két kiváló, elismert pilótával, két nagyon bátor emberrel szemben.

Isten nyugosztalja őket!”