BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felvázolta Gáza megszállásának menetét az izraeli védelmi miniszter

Az infrastruktúra megsemmisítése után következhet a bevonulás Gázába – közölte az izraeli védelmi miniszter. Yoav Gallant kifejtette, hogy a rakétacsapásokkal felőrlik az infrastruktúrát, majd a hadsereg bevonulásával felszámolják a Hamász megmaradt egységeit. A háború harmadik szakaszáról a miniszter úgy nyilatkozott, hogy végső megoldást jelent majd Gáza és Izrael helyzetére.

Három szakasza lesz Izrael Hamász elleni háborújának – erről az izraeli védelmi miniszter, Yoav Gallant beszélt. A Gázában működő terrorszervezet október 7-én megtámadta Izraelt, több mint 1300 embert megöltek és sokakat elhurcoltak. Izrael válaszul háborút indított a Hamász ellen, aminek keretében a Gázai övezetet támadják.

Fotó: Said Khatib

Gallant kifejtette, hogy jelenleg a háború első szakasza zajlik. Ennek a katonai műveletnek a célja, hogy a Hamász infrastruktúrájának megsemmisítése. A második szakaszban „alacsonyabb intenzitású hadműveleteket” végeznek, amelyek „az ellenállás fészkeit” iktatják ki, 

a harmadik szakasz pedig megköveteli „Izrael felelősségének felszámolását a Gázai övezetben élőkért, és egy új biztonsági helyzet megteremtését Izrael állampolgárai számára”

írta meg a Times of Israel.

Hagyományosan Izrael fedezte Gáza energiaszükségletének nagy részét, de október 7-e után elzárta a csapokat, és megtagadta, hogy vizet vagy gyógyszereket engedjen be a területre. Korábban felügyeletet gyakorolt az export felett, hogy ezzel megakadályozza katonai felszerelések eljutását a Hamászhoz.

Gáza az Izraelből érkező források nélkül tragédiafelé sodródik, hiszen a területet már a tengervíz-sótalanító üzem sem tudja vízzel ellátni. Az egyetlen lehetőség a humanitárius katasztrófa megfékezésére az Egyiptom felől érkező segélyszállítmányok lehetnének. A rafahi határátkelő egyiptomi oldalán már halmozódnak a szállítmányok, amiket egyelőre nem lehet elindítani Gázába. Egyiptom nem nyitja meg az átkelőt, mivel nem kap biztonsági garanciát Izraeltől, arra, hogy a zsidó állam eltekint Rafah bombázásától, ameddig a határ nyitva van. Ráadásul a határ gázai oldalán palesztin menekültek tömege gyűlt fel, akik arra várnak, hogy elmenekülhessenek az övezetből.

A nyugati államok már győzködik Egyiptomot, hogy engedje be a menekülteket, azonban Kairó számára megoldhatatlan teher lenne ennyi ember elhelyezése. Egyiptomi tisztviselők már jelezték, hogy egymillió palesztin menekültet fognak tovább küldeni Európába, ha a nyugat nem hagy fel a zaklatásukkal.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.