Erdogan szerint a Hamász tagjai nem terroristák
Recep Tayyip Erdogan török elnök arról számolt be szerdán pártja képviselőinek, hogy bár tervben volt, hogy Izraelbe látogat, ez végül mégsem valósul meg a zsidó állam embertelen háborúja miatt, melyet a Gázai övezetben folytat.

A török államfő arról is beszélt, hogy
a Hamász szabadságharcosok, akik saját földjükért küzdenek
– írja a Hürriyet török hírportál. A török közvélemény túlnyomó többségében a palesztinok mellett áll, az országban a háború kitörése óta számos tömegtüntetés is volt Izraellel szemben, ami után Tel-Aviv haza is parancsolta az országban dolgozó diplomatáit biztonsági aggályokra hivatkozva.
Erdogan álláspontja szembemegy a NATO túlnyomó többségével, hiszen a Hamászt az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tartja nyilván, ahogy Izrael is.
A kijelentéseket megelőzően kedden Erdogan az izraeli háború kérdését telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel vitatta meg.
Ankara 2011-ben kiutasította az izraeli nagykövetet, miután a Gázába tartó Mavi Marmara segélyszállító hajó elleni izraeli támadásban kilenc török állampolgár életét vesztette.
A viszály csak 2016-ban enyhült annyira, hogy a két ország helyreállítsa teljes diplomáciai kapcsolatait.



