A Hamász zászlóaljparancsnokainak mintegy felével végeztek az izraeli csapatok a Gázai övezetben – közölte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedd esti sajtótájékoztatóján. Az izraeli hadsereg szerint a terrorszervezet összesen 24 – egyenként mintegy ezer fős – katonai alakulattal rendelkezik.

Nem felejtünk és nem bocsátunk meg
– jelentette ki az izraeli kormányfő. Joáv Galant izraeli védelmi miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta:
nem marad egyetlen Hamász-zászlóalj sem, amely veszélyt jelenthetne Izrael számára.
Mint mondta, a Hamász apránként elveszíti ellenőrzését a Gázai övezet felett. Kiemelte: a terrorszervezet időközben már megértette, hogy senki sem fogja megmenteni őket, sem Irán, sem a libanoni Hezbollah.
Az izraeli hadsereg közlése szerint csapatai jelenleg a Gázai övezet déli részében található Hán-Júnisz városának szívében vannak, de az északi térségben is heves összecsapások folynak. Tekintettel a megölt terroristák és az összecsapások számára, valamint a légi és szárazföldi tűzerő bevetésére, a keddi volt eddig a legintenzívebb nap az október végén indult szárazföldi hadművelet kezdete óta – közölte a hadsereg.
Herci Halevi vezérkari főnök közölte, hogy az izraeli csapatok jelenleg Hán-Júnisz bekerítésére törekszenek. Izrael hétfőre a Gázai övezet egész területére kiterjesztette hadjáratát a radikális iszlamista Hamász ellen, válaszul a palesztin szélsőségesek október 7-i összehangolt támadására, amely több mint 1200 ember életét követelte Izrael déli részén. Gázai egészségügyi források legfrissebb közlése szerint a harcok kirobbanása óta a halálos áldozatok száma 16 248-ra nőtt, a sebesülteké pedig 42 ezerre. Több ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint óráról órára romlik a helyzet a Gázai övezetben,
miután az izraeli bombázások intenzívebbé váltak a terület déli részén is. A WHO gázai képviselője szerint túl kevés a humanitárius segély, és a sűrűn lakott övezetekben egyre nehezebb az egészségügyi segélynyújtás.