Bár Donald Trump azon kijelentése, mely szerint egyetlen nap alatt lezárná az orosz–ukrán háborút, alaposan felkavarta a politikai állóvizet, távolról sem ő az egyetlen republikánus politikus, aki leállítaná az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatást.
Trump egyébként életmódvezetési tanácsokról szóló sikerkönyvére (Az alku művészete) utalva beszélt arról is, hogy hogyan kötné meg a háborús felek közötti alkut. A volt elnök szavai mellett az amerikai közvéleményben is apad az Ukrajnának szánt katonai támogatással egyetértők aránya, az NBC News legutóbbi felmérése szerint már csak a megkérdezettek 55 százaléka ért vele egyet, míg a republikánusok közül csak 35 százalék.
A Mandiner összegyűjtötte a republikánusok részéről elhangzott, az ukránoknak nyújtott támogatásokat bíráló kijelentéseket. Érdemes azt is felidézni, hogy a januárban összeült Kongresszus képviselőházában azóta republikánus többség van, amely egy ideje már nem hatalmazta fel a kormányzatot újabb segélycsomagok nyújtására. A kérdés miatt a Fehér Ház kongatja is a vészharangot.
Az ukránoknak nyújtott támogatások ellenzői között megtalálható a híres televíziós műsorvezető, Tucker Carlson, aki szerint egyenesen a Biden-kormányzat bűne a háború.
A republikánus párton belül létrehozott Republikánusok Ukrajnáért (Republicans for Ukraine) csoport szerint a párt képviselőinek többsége nem Ukrajna-párti.
Mindezt a politikusok szavazataiból és a kérdés kapcsán tett nyilatkozataiból szűrték le, ennek alapján a 221 republikánus képviselőből 91 bukásra áll az ukrán kérdésben, további kilencen kettest kaptak a csoporttól, míg 19 főt hármasra osztályoztak.
A Kijevnek nyújtott támogatásokat több okból is kritizálják a republikánusok, vannak köztük olyanok, akik szerint Ukrajna túlságosan korrupt, vagy épp nem szövetségese az Egyesült Államoknak, vannak olyanok, akik a küldött segélyekkel való elszámolást hiányolják, és akadnak olyanok is, akik az Egyesült Államok déli határán zajló illegális bevándorlás megfékezésére csoportosítanák át a forrásokat. Sokan hiányolják a háború lezárásának stratégiáját is.