Közélet

Az ukránok hét kétségbeesett támadását verte vissza az orosz hadsereg

Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukránok hét alkalommal is megpróbáltak áttörni a fronton Donyecknél, de minden rohamot sikerült visszaverniük. Állításuk szerint majdnem ezer ukrán katonát öltek meg a harcokban, illetve a Nyugatról kapott fegyvereket is megsemmisítették.

Három frontszakaszon hét rohamot vertek vissza az orosz fegyveres erők, az érintkezési vonal mentén pedig több mint 870 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, közülük mintegy 280-an a Donyecknél vívott harcokban – közölte szerdai napi összefoglalójában az orosz védelmi minisztérium.

Ukrainian tank units in eastern city of Avdiivka
Fotó: OZGE ELIF KIZIL/AFP

Az orosz hadijelentés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett két drónösszeszerelő üzemet, egy lőszerraktárt, négy harckocsit, nyolc páncélozott harcjárművet, négy gyalogsági harcjárművet – köztük két Bradley-t –, két amerikai M777-es tarackot, három HIMARS- és Vilha-rakétát és 34 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. 

Az orosz légvédelem lelőtt egy pilóta nélküli repülőgépet az Ukrajnával nem érintkező Szaratov megyében is, mintegy ezer kilométerre a határtól.

Az ukrán parancsnok szerint a fiatalokat rosszul nevelték, ezért nem akarnak háborúzni

Felháborítja az egyik ukrán tábornokot a fiatalok hozzáállása a háborúhoz. Valid J. szerint a harc a hazáért nem kedv kérdése, hanem kötelesség, ezért azt követeli az ukrán törvényhozástól, hogy rendeljenek el szigorú mozgósítást. A tábornok azt mondta, hogy a fiatalok rosszul lettek nevelve, ezért nem akarnak háborúba menni a hazáért.

Az orosz lakosság Harkiv megye lerohanását követeli

Az ukránok egyre gyakrabban lőnek át rakétavetőkkel és drónokkal a határon. A támadások célpontja a határ menti Belgorod megye, annak is az azonos nevű székhelye. Belgorod város körülbelül 30 kilométerre van a határtól, de tavaly december 30-án egy rakétatámadás 25 civillel végzett és további százat megsemmisített. Az orosz lakosságnak elege lett az ukrán támadásokból és azt követelik Vlagyimir Putyintól, hogy vessen véget ezeknek a légi csapásoknak.

Ehhez egy hadjáratot kellene indítania Oroszországnak, amivel létrehozhatnak az ukrán Harkiv megyében egy 15 kilométer mély és legalább száz kilométer széles pufferzónát. Ha erről a területről ki tudnák szorítani az ukránokat, akkor már nem tudnának a határ fölött átlőve kárt tenni az orosz lakta területekben.

 

oroszország háború Ukrajna orosz-ukrán háború
Kapcsolódó cikkek