Közélet

Menekülnek a Hamász tagjai, már Libanonban sem érzik biztonságban magukat

A Hamász tisztviselői Száleh al-Arouri, a Hamász helyettes vezetőjének halála után már Libanonban sem érzik biztonságban magukat és tovább menekülnek a szomszédos országok felé.

A Hamász több, Libanonban élő tisztviselője szomszédos országokba és más szövetségesekhez menekült, miután Száleh al-Arouri, a Hamász helyettes vezetője meghalt egy állítólagos izraeli csapásban – írja a The Times of Israel.

Funeral of Hamas deputy chief Saleh al-Arouri
Száleh al-Arouri temetése, akinek a halála miatt a Hamász tisztviselői már Libanonban sem érzik biztonságban magukat.
Fotó: Anadolu via AFP

A jelentés szerint al-Arouri január 2-i bejrúti meggyilkolását követően 

a Hamász egyes tisztviselői Törökországba és Szíriába települtek át.

Száleh al-Arouri egy izraeli dróncsapás során vesztette életét, aki a Hamász katonai szárnyának egyik alapítója, valamint kiemelten fontos szerepe volt a Hamász október 7-ei támadásában és gázai jelenlétének igazgatásában is. A csapásra Bejrút Dahiyeh városrészében került sor. A Hamász terrorszervezet szóvivője, Ghazi Hamad az egyiptomi Kairóban tartózkodik al-Arouri halála óta, és állítólag nem tervezi, hogy visszatér Libanonba. Az al-Arouri halálát okozó robbanást széles körben Izraelnek tulajdonítják, míg az izraeli tisztviselők nem kívántak kommentálni.

Az izraeli hadsereg (IDF) tovább nyomul előrefelé a Gázai övezetben: a 98. hadosztályának csapatai és az izraeli légierő meghiúsította a Hamász kísérletét, hogy teherautóval fegyvereket szállítson Hán Júnisz körzetében lévő tisztviselőknek, valamint két Hamász-tagok észleltek, akik fegyvereket pakoltak fel egy teherautóra, mire az izraeli katonák légicsapást kértek.

 

izraeli háború Izrael Hamász Libanon
Kapcsolódó cikkek