Közélet

Németország és Egyiptom szerint Gáza és Ciszjordánia a palesztinoké

A német külügyminiszter szerint a palesztinok és a gázai lakosság szenvedése nem folytatódhat tovább.

Németország és Egyiptom egyetért abban, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia a palesztinoké

– közölte kedden egyiptomi látogatásán Annalena Baerbock német külügyminiszter. A nemzetközi közösség kötelezettséggel tartozik a háború utáni biztonsági helyzet megszervezéséért a Gázai övezetben, amelynek jövőjében a megújult Palesztin Nemzeti Hatóságnak döntő szerepet kell játszania – mondta a német külügyminiszter Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékozóján. 

Fotó: AFP

A palesztinok és a gázai lakosság szenvedése nem folytatódhat, konkrét intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a segélyszállítmányok eljussanak az ott élőkhöz

– tette hozzá. Az Izraelből Egyiptomba, majd onnan kedden Libanonba továbbutazó német külügyminiszter leszögezte: a Hamásznak le kell tennie a fegyvert. Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter kiemelte: együttműködés jöhet létre Kairó és Berlin között az izraeli–palesztin konfliktus kétállami megoldása, illetve a közel-keleti stabilitás és béke létrehozása terén. Kifejtette továbbá, hogy a Gázai övezetben és Ciszjordániában is stabilitást kell elérni, foglalkozni kell a túszok kérdésével és a humanitárius tiltakozásokkal, emellett véget kell vetni az izraeli telepesek betelepítésének. 

Az egyiptomi külügyminiszter a tűzszünet elérését és a biztonsági kérdések rendezését nevezte prioritásnak a humanitárius segélyek eljuttatása és az áttelepítések megakadályozása mellett. Izrael minden egyes lépésével az áttelepítésekre törekszik – mondta. „Azt az illúziót kergetjük, hogy erőfeszítések történtek ennek a megakadályozására, de erre vonatkozó érdemi intézkedéseket nem láttunk” – hangsúlyozta. Izraeli tisztviselők közlése szerint új, célzottabb szakaszba ért a Hamász elleni háború, amelyben gázai hivatalos tájékoztatás szerint több mint 23 ezer palesztin halt meg az övezetben. 

Korábban a Világgazdaság megírta, hogy Ciszjordániában 2023 volt a legerőszakosabb év a telepesek erőszakos támadásai miatt – közölte a Jes Din (Van Törvény) nevű emberi jogi csoport. A palesztin egészségügyi minisztérium szerint 2023-ban több mint ötszázhúsz palesztint öltek meg Ciszjordániában. Izraeli telepesek számos támadást követettek el palesztinok ellen, a jelentés szerint az erőszak növekedett a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i Izrael elleni támadása után.

 

Ciszjordánia Gázai övezet Palesztin Nemzeti Hatóság
Kapcsolódó cikkek