BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jövő elkezdődött: a mesterséges intelligencia az oktatás része

Nagy a tét: megjelent a tantermekben a mesterséges intelligencia, ami a tudásról és ismeretről alkotott fogalmainkat kezdte relativizálni. Oktatási konferenciát tartott az MCC.

Elindult az MCC nemzetközi konferenciája az oktatásról, az eseményt Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója nyitotta meg – számolt be a Mandiner. Mint elmondta, a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményeként fontosnak tartják, hogy platformot biztosítsanak a jelenünket és jövőnket érintő legégetőbb témák megvitatásához, és aktívan hozzájáruljanak a meglévő diskurzusokhoz. Ilyen platform a Budapest Summit is, amelyen rendszerint a jelenünket és a jövőnket is meghatározó kérdésköröket vitatnak meg nemzetközi és magyar szakértőkkel. 

Elearning,Graduate,Certificate,Program,Concept,,Businessman,Hand,Holding,Light,Bulb
Fotó: Poca Wander Stock

Szalai jelezte, hogy az előző években az orosz–ukrán háború gazdasági következményeiről, illetve a békekötés lehetőségeiről tanácskoztak. Az utolsó, még éppen „békeidőben” lezajlott summiton, 2022 februárjának közepén arról beszéltek, milyen hatások formálják az oktatás során a fiatalokat, milyen értékek, hasznos vagy éppen káros társadalmi és politikai divatok befolyásolják a leginkább fogékony korosztályokat.

A mostani oktatási konferencia szervesen kapcsolódik a két évvel ezelőtt megkezdett vitához. Az elmúlt két évben – technológiai és kulturális értelemben is – annyi minden történt, mint máskor egy évtized alatt: 

megjelent a tantermekben a mesterséges intelligencia, ami a tudásról és ismeretről alkotott fogalmainkat kezdte relativizálni; a közösségi média tudat- és figyelemformáló hatása pedig ma már nemcsak buborékokat, hanem alternatív valóságokat is létrehozott, amelyeken keresztül gyermekeink, diákjaink a legtöbb információt szerzik a világ történéseiről

– vélekedett Szalai. 

Szalai szerint a tehetség sem ér önmagában sokat, ha nem társul hozzá tájékozottság és nyitottság azzal kapcsolatban, mi is az a kulturális és társadalmi kontextus, amelyben ki kell bontakoznia, s ezért van az, hogy az MCC-nél nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy kiválóságra törekvő diákjaikat megismertessék azokkal a szerteágazó kihívásokkal, amelyekkel várhatóan felnőttként is szembe kell nézniük.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.