Lassan két éve tart az orosz–ukrán háború – egyelőre nincs remény a békére

Két éve tart az orosz–ukrán háború, amely Oroszország 2022. február 24-i támadásával kezdődött, s amelyet a Moszkva hivatalosan „különleges katonai műveletnek” (SZVO – Szpecialnaja Vojennaja Operacija) nevez. Tulajdonképpen 2014 elejétől számítják a fegyveres összecsapások kezdetét, amelyek azonban egészen 2022. február 24-ig viszonylag alacsony intenzitásúak voltak. 2014 elején az „udvarias kis zöld emberek”, a rendfokozat nélküli szpecnazosok, különlegesen kiképzett erők gyakorlatilag egyetlen puskalövés nélkül elfoglalták a Krím félszigetet. 

Történészek két alapvető szakaszra bontják az ukrán háborút. Az első szakaszban amely 2013–14-től, Ukrajna nyílt Nyugat felé fordulásától 2022. február végéig tartott, Moszkva hibrid háborút vívott Kijevvel. Kiéleződött az oroszok és a Nyugat viszonya. Az utóbbit az oroszországi vezetés azzal vádolta, hogy stratégiai célja Oroszország elpusztítása. 

Ezután, 2022. február 24-ével kezdődött a „forró háború” szakasza, amelynek kezdetén a helyzetet rosszul felmérő moszkvai hadvezetés számos hibát követett el, s ezeket a saját hazájukat védő ukránok ügyesen használták ki. Így 2022 áprilisában az orosz erők kénytelenek voltak feladni a Kijevtől északra-északnyugatra elfoglalt területeket. Visszavonulásuk második szakaszában, 2022 szeptemberétől a megszálló erők a Harkiv körüli területekről is kivonultak a felgyorsuló ukrán erők nyomására. 

Más súlycsoportok

Oroszország a kezdeti előrenyomulás, majd az ezt követő súlyos kudarcidőszak hibáiból keserves tanulságot levonva 2023 közepére katonailag felfejlődött, míg Ukrajna a lanyhuló nyugati támogatást, a két ország (a támadó és a megtámadott) erőforrásai közti tetemes különbséget kezdte megérezni. A 2023 derekán elindított ukrán ellentámadás az időközben de facto Oroszországhoz csatolt négy délkelet-ukrajnai megye (Luganszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon), továbbá a Krím félsziget visszafoglalására kudarcba fulladt. Putyin tavaly decemberben bejelentette, hogy Ukrajnában 617 ezer orosz katona van, beleértve 244 ezer embert, akik 

Velük szemben áll a Zelenszkij elnök szerint egymilliós ukrán hadsereg (elemzők szerint ez a szám erős túlzás), amely a fokozódó túlerő, a tartós frontszolgálat miatt kimerült, némelykor túlkoros katonákból áll és egyre súlyosabb utánpótlási problémákkal, lőszerhiánnyal küszködik. Ez utóbbi elsősorban a tüzérséget érinti, de nincs elég légvédelmi eszköz, rakéta sem. Ukrajna szeretné megkapni a Nyugat legmodernebbnek tekintett, Oroszország nagyvárosait elérő, a Krím hidat elpusztító cirkálórakétáját, a német gyártmányú (az MBDA és a svéd Saab Bofors tervezése) KEPD 350-es Taurust, hozzá a Mephisto robbanófejet. Emellett Ukrajna mintegy 150 darab F–16-os könnyű vadászbombázóra is számít. 

Okok és okozatok

A 2022-es háború alapoka: Ukrajna, amely évtizedekig a Szovjetunió része volt, a birodalom 1991-es összeomlása után bizonytalan irányt vett. Oroszország kénytelen volt emellett lenyelni a három baltikumi tagköztársaság gyors távozását, euroatlanti csatlakozását. Ukrajnát azonban átléphetetlen vörös vonalnak tekintette.

A NATO 1991 után jelentős fejlesztésbe kezdett, a szervezet súlypontja keleti irányba eltolódott. Ez Moszkvának, amely a függetlenné vált egykori szovjet tagköztársaságokat saját befolyási övezete részének, a Nyugattól elválasztó ütközőzónának tekintette, finoman szólva sem tetszett.   

Oroszország hivatalosan hármas célt tűzött ki: Ukrajna „nácitlanítása”, „demilitarizálása” és „semleges státuszának az elérése”. Vlagyimir Putyin államfő tavaly év végi összegző sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy 

Ezt mind Kijevben, mind a Nyugaton határozottan tagadják. Ugyanígy elutasítják a Kreml követelését, hogy maradjanak semlegesek, és ne lépjenek be a NATO-ba. 

Ukrajna távolodása Oroszországtól 2014 után felgyorsult. Míg 2014 körül Oroszország része Ukrajna külkereskedelmében megközelítette az egyharmadot, addig 2020-ra ez a hányad visszaesett 7 százalékra. Kijev elsősorban az EU-val és Kínával növelte külkereskedelmét, ami nem volt a moszkvai vezetés ínyére. 

Fontos hadiipari kapacitások

A folyamat katonai-stratégiai okai között meg kell említeni, hogy 1991-ig, a Szovjetunió széthullásáig Ukrajnában összpontosult a hadiipari kapacitás csaknem 40 százaléka. Mintegy 2,7 millióan dolgoztak Ukrajna 1840 hadiipari vállalatánál, katonai kutatóintézeteiben. Hadiipara fontos pozíciókat tartott fenn a szovjet stratégiai rakétagyártásban (Dnyipróban, a korábbi Dnyepropetrovszkban) a Juzsmas (ma Pivdenmas) Művekben, ahol interkontinentális rakéták alkatrészei készültek. 

Fontos ukrán vállalatok működtek

• a harckocsigyártásban (Harkivban a Malisev gyárban, ahol a Morozov Tervezőintézet harckocsijait, a többi között a T–84-es csúcsmodellt, az Oplotot készítették),
• a speciális teherautó- és erőgépgyártásban (Kremencsug – KrAZ), a hadihajógyártásban (Mariupol, Mikolajiv-Nyikolajev, Kercs, Szevasztopol, Feodoszija), emellett 
• Oroszország máig egyetlen repülőgép-hordozója is Ukrajnában készült. 

A zaporizzsjai Motor Szics repülőgép-motorgyárat (amely szorosan együttműködött az ugyanabban a városban tevékenykedő Ivcsenko-Progressz tervezőirodával) a kínaiak is meg akarták szerezni, de Ukrajna államosítással ezt megakadályozta. Kiemelkedő fontosságú volt a Kijevben működő, hadiipari elektronikai termékeket fejlesztő Lucs Tervezőiroda. 

Az oroszországi hadihajógyártást valósággal megbénította az ukrán gyártmányú (a Mikolajivban működő Zorja-Masprojekt által készített) gázturbinás motorok hiánya. „Ha a mienk nem leszel, másé se légy” mottó jegyében 2022. március 13-án az oroszországi légierő szétbombázta a gyárat.