Közélet

Putyin választási programbeszéde: az új elitet az ukrajnai veteránok adják majd

Tragikus következményekkel járhat, ha a nyugati erők a kijevi rendszer megsegítésére bevonulnak Ukrajnába.

Vlagyimir Putyin oroszországi államfő a Szövetségi Tanácsnak címzett, valamivel több mint kétórás választási beszédének mintegy háromnegyedét a belső helyzetnek szentelte. Elitváltást jelzett, amelyben a rendszer jövendőbeli élcsapata az ukrajnai háborút megjárt – mint fogalmazott –, a pozíciókat fel nem társaikat el nem áruló veteránokból állhat. 

Russian President Vladimir Putin
Fotó: Anadolu via AFP

Az orosz elnök utalt az ukrajnai háború kapcsán az oroszországi fegyveres erőkben szolgáló, különféle hitű (keresztény, muszlim, zsidó, buddhista) és etnikai, kulturális, regionális csoportokhoz tartozók összeforrottságára, Oroszország népe egységére, mint kolosszális erőre, amely az egyetlen közös haza megvédését akarja.

Indító, kevesebb mint félórás külpolitikai expozéjában megfenyegette a Nyugatot: 

tragikus következményekkel járhat, ha a kijevi rendszer megsegítésére bevonulnak Ukrajnába. 

Nem mi kezdtük a háborút a Donbászban, de mindent megteszünk, hogy befejezzük, kiirtsuk a nácizmust, végrehajtsuk az SZVO valamennyi feladatát, megvédjük polgáraink szuverenitását, biztonságát

– állította.

Megerősítette, hogy a közelmúlt harci cselekményeiben bevetették a Cirkon nevű, tengerről indított hiperszonikus cirkálórakétát. Bejelentette, hogy az (nukleáris robbanófejjel felszerelt) Avangárd rendszer hipersebességű interkontinentális blokkjai és a Pereszvet nevű lézersugaras harceszközök már rendszerbe vannak állítva a fegyveres erőkben, és befejező szakaszban vannak a kísérletek a Burevesztnyik nevű (feltehetően nukleáris motorral meghajtott) cirkálórakétákkal és a Poszeidón víz alatti drónokkal. Elindult a csapatok Szarmat nevű nehéz ballisztikus rakétákkal való felszerelése, és hamarosan beállnak a védelmi rendszerbe – jelentette ki Putyin.  

Cirkon rakéta indítása. Fotó: AFP

Üzent Washingtonnak is. Annak ellenére, hogy az amerikai vezetés nyíltan ellenséges Moszkvával szemben, és „stratégiai vereséget” mérne rá a csatatéren, 

a Kreml kész az USA-val a stratégiai stabilitást előmozdító tárgyalásokra. 

Viszont a várakozásokkal ellentétben egy szóval sem említette a transznyisztriai eseményeket, helyzetet.

Technológiai szuverenitás a cél

Oroszország belső helyzetéről elmondott szavaiból kitűnt, hogy kulcsfontosságúnak tartja a befelé fordulást, a saját út kiépítését, a nyugati világról való fokozatos leválást. Beszéde külpolitikai részében kitért a világban megfigyelhető erőviszony-változásra, a BRICS és a Sanghaji Együttműködési Szervezet megerősödésére, a Nyugat visszaszorulására. Sokatmondó az elnök kiemelése: csökkenteni kell az importot, legfőképpen növelni az élenjáró technológiákban (gyógyszeripar, gépgyártás) az önerőre támaszkodást. 

Tavaly a 19 százalékát tette ki a behozatal, jövőre ezt le kell vinnünk 17 százalékra

 – mondotta, és az ország gazdaságában „technológiai szuverenitást” szorgalmazott.

A családok éve

Az idei év a család éve lesz – jelentette be az elnök. Felszólította a minisztériumokat, hogy segítsék elő a születések számának emelkedését, segítsék a sokgyermekes családokat. 

A szociális problémák között említette a szegénységet.

Ezelőtt huszonöt évvel 48 millió, ma 13,5 millió szegény ember, a lakosság 9 százaléka, él az országban – mondta. Nekik és a sokgyermekes nagycsaládosoknak egyaránt szól a lakásépítési program, a kedvező feltételekkel nyújtott lakásvásárlási hitelprogram. 

Most 73 év az átlagéletkor, ezt 2030-ra fel akarjuk emelni 78 évre

– jelezte. A beszéd mintegy felét kitevő részében, a társadalmi-szociális problémák és megoldásuk keretében népegészségügy-javítási, környezetvédelmi, levegőtisztaság-fokozó programok indulását jelezte. Oktatási, sporttámogatási rendszereket is bejelentett.

Önálló fizetési rendszer és beruházások

Mindennek gazdasági alapját Oroszország növekedési tempója határozza meg. Putyin kiemelte, hogy az Oroszországi Föderáció tavalyi gazdasági növekedési üteme meghaladta a G7-országokét. 

Moszkva GDP-je Európában az első, Oroszország világviszonylatban az ötödik helyen áll

– jelentette ki. Távlati cél: Oroszország verekedje fel magát a 

világranglista negyedik helyére. Ehhez szükség lesz az új generációra, az országban élő 8,3 millió, húszévesnél fiatalabb állampolgárra. Új káderképző nemzeti programot indítanak, amelyben a fiatalok mellett az ukrajnai háborút megjárt veteránok is részt vesznek. 

Mi több, ez utóbbiakat soron kívül iskoláztatják be az ország felsőoktatási intézményeibe.

Nagy jelentőségű, hogy Oroszország új, független fizetési, elszámolási pénzrendszert épít ki – jelezte Putyin, de nem tért ki a kínaiakkal együtt – meglehetősen vontatottan haladó – erőfeszítésekre. Ez a rendszer kedvezményes hitelekkel támogatja a kis- és középvállalkozásokat, a gazdaságfejlesztés legfontosabb pilléreit. Beszélt a közlekedési rendszer továbbépítéséről az első, a hatalmas országot kelet–nyugati irányban átszelő autópálya építési előkészületeiről. 

Egész Oroszországot átszelő autópálya a terv. Fotó: AFP

Kitért a SzevMor Putyra, az északi hajózási útvonal fejlesztésére is. Tavaly ezen 32 millió tonnányi árut szállítottak. (Tegyük hozzá, ez az önmagában nem nagy mennyiség az ötszöröse annak, amit ezen az úton a szovjet időkben fuvaroztak.) Szuper jégtörők segítenek a projektben, jövőre látnak neki a legújabb ilyen hajó, a Sztálingrád építésének – hangzott el.  

Hosszú távra tervez

Putyin a végére hagyta talán a legfontosabbat: az ukrajnai háború tüzében megedződött veteránokra mint

az új elitre épülő társadalom meghirdetését. 

Noha új elnöki ciklusára szóló választási programja szerint általában 2030-ig szólt a mondandója, az elmondottak sok tekintetben meghaladták ezt az időkorlátot. 

Erős, szuverén országot építünk. Az ország jövője a fronton harcoló katonáktól függ, akik a hazát védik.

„Nyizkij poklon vám, ribjata – mélyen meghajlok előttetek, gyerekek” –

fejezte be beszédét Vlagyimir Putyin.

Putyin rekordhosszú 2024-es, több mint két órás szónoklatával jócskán felülmúlta az első, 2005-ös hasonló beszédét, amely mindössze 48 perces volt. Most láthatóan el is fáradt a legvégére, a hangja berekedt, sokat köhécselt, krákogott. Tavaly 1 óra 45 percig tartott a szokásos évértékelője. 2018-ban a hasonló évértékelője plusz választási programbeszéde csaknem kétórásra sikeredett. 

 

 

orosz elnökválasztás orosz-ukrán háború Putyin
Kapcsolódó cikkek