BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb hitelrészletről állapodott meg Ukrajna és az IMF

Az IMF igazgatósága március második felében dönthet a harmadik, nyolcszázmillió dolláros részlet megadásáról.

Szakértői szinten megállapodás született Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy tavaly jóváhagyott hitelcsomag újabb, harmadik részletének folyósításáról – jelentette be a washingtoni szervezet pénteken.

Fotó: AFP

Az IMF közleménye szerint a hitelcsomag harmadik, 800 millió dolláros részletének megadását jóvá kell még hagynia a Valutaalap igazgatóságának is, amely a tervek szerint március második felében dönthet erről. A közlemény szerint az IMF szakértői 

a múlt évről az ukrán gazdaság erőteljes növekedésének, a csökkenő inflációnak és a tartalékok erősödésének pozitív dinamikáját tapasztalták, de az idei kilátások továbbra is nagyon bizonytalanok a háború folytatódása miatt.

A négy évre szóló hitelkeret korábbi, 900 millió dolláros részletét tavaly decemberben hagyta jóvá az IMF igazgatótanácsa. „A háború elhúzódása továbbra is feszültség alatt tartja Ukrajna államháztartását” – mondta Kristalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója decemberben. A valutaalap 2023-ban elfogadott 15,6 milliárd dolláros támogatási csomagjának első, 2,7 milliárd dolláros részletét tavaly áprilisban utalták át.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.