BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A német és a jordániai külügyminiszter önmérsékletre szólította fel a közel-keleti válság szereplőit

A német külügyminiszter szerint a régió országait nem szabad belesodorni az erőszak spiráljába, mert utóbbiak nem fogják eltűrni, hogy csatatérré váljanak, ezért mindenkinek hozzá kell járulnia a helyzet lecsillapításához a térségben.

Senki se öntsön több olajat a tűzre – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter a közel-keleti fejlemények kapcsán, amikor jordániai kollégáját, Ajmán Szafadival fogadta Berlinben. Hozzátette: a felhívása főleg Iránra és térségbeli szövetségeseire, így a libanoni Hezbollahra és a jemeni húszi lázadókra vonatkozik.

Annalena Baerbock meets Ayman Safadi
A német külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Izrael szövetségesei kiállnak a zsidó állam mellett / Fotó: AFP

Izraelre utalva pedig úgy fogalmazott: elszámította magát, akinek kétségei voltak afelől, hogy a zsidó állam képes védekezni masszív rakétacsapásokkal szemben. Baerbock hangsúlyozta, hogy Izrael szövetségesei kiállnak a zsidó állam mellett, amihez hozzátette: most arra van szükség, hogy józanul és felelősségteljesen cselekedjen mindenki.

A politikus szerint a régió országait nem szabad belesodorni az erőszak spiráljába, mert utóbbiak nem fogják eltűrni, hogy csatatérré váljanak, ezért mindenkinek hozzá kell járulnia a helyzet lecsillapításához a térségben. Szafadi, akinek hazája hozzájárult az Izrael elleni iráni drón- és rakétacsapások elhárításához, kijelentette: nem akarja, hogy Jordánia még inkább veszélybe kerüljön. 

Ez egy világos üzenet, amelyet mindenkinek címzünk, Iránnak, de Izraelnek is

– tette hozzá. A jordániai diplomácia vezetője hangsúlyozta: mindent meg fognak tenni az ország szuverenitásának védelme érdekében. Baerbock közölte, Berlin további négymillió euróval járul hozzá ahhoz, hogy Jordániából közvetlen humanitárius folyosót nyissanak a Gázai övezetbe. Az elképzelések szerint ezen keresztül juttatnának el naponta mintegy száz segélyszállító teherautót a palesztinok lakta térség rászorulóihoz.

Emellett a német külügyminisztérium további 20 millió euróval támogatja az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) a palesztin menekülteket segítő jordániai tevékenységét, illetve ötmillió eurót különítenek el az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR).

Hogy nézne ki egy nyílt háború Irán és Izrael között?

Izrael vadászgépekkel kezdené a válaszcsapást az iráni drón- és rakétatámadásokra. Ha szárazföldi hadműveletekre kerül sor, a libanoni Hezbollahé lehet a kulcsszerep. Izrael hadereje jelentős technológiai fölényben van, viszont Irán hatalmas készletekkel rendelkezik olcsó drónokból, amelyek leterhelhetik az izraeli légvédelmet.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.