BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
AfD Brandenburg state party conference

A radikális jobboldal felé fordulnak a német fiatalok, kétségeiken hízik az AfD

Az EP-képviselők egyik legnagyobb rémálma is a radikális jobboldal hatalomátvétele a választás után.

Egyre elégedetlenebbek társadalmi és gazdasági helyzetükkel és aggódnak a jövőbeli kilátásaikért a német tinédzserek és fiatal felnőttek, és egy friss felmérés szerint nagyobb arányban fognak a radikális jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) pártra szavazni, mint korábban.

AfD Brandenburg state party conference
A radikális jobboldal egyre vonzóbb a német fiatalok számára is / Fotó: Getty Images

Az AfD egyik legfőbb ismérve ugyanis a keményvonalas bevándorlóellenesség, márpedig a „Fiatalok Németországban 2024” című tanulmány szerint a harminc év alattiak egyik legnagyobb aggodalma éppen a migráció.

A megkérdezett kétezer 14 és 29 év közötti német fiatal 22 százaléka mondta azt, hogy az AfD-re voksolna, ha ma lennének a parlamenti választások. (A következő szövetségi választást 2025-ben rendezik.) Ez kétszer akkora arány, mint két éve, ismertette a jelentést a Deutsche Welle. 2022-ben csak kilenc, tavaly 12 százalékuk mondta ezt.

Jelentősen 

veszítettek a fiatalok körében élvezett népszerűségükből a Zöldek és a Szabad Demokraták (FDP);

előbbieknél két év alatt 27 százalékról 18, utóbbiaknál pedig 19 százalékról 8 százalékra esett vissza a támogatottság. Viszonylag jól tartja a szavazóit a körükben Olaf Scholz kancellár szociáldemokrata pártja (SPD), a támogatottságuk 14 százalékról csak 12 százalékra csökkent.

Sarah Wagenknecht
Sarah Wagenknecht új populista tömörülése csak idén alakult, de a fiatalok 5 százaléka támogatja / Fotó: AFP

A konzervatív CDU/CSU pártszövetség népszerűsége viszont nőtt, a korábbi 16 százalék helyett a fiatalok 20 százalékának a szavazatára számíthat, a januárban alakul új populista Bündnis Sahra Wagenknecht nevű tömörülést pedig máris 5 százalékuk támogatja.

A klímaváltozás már nem aggasztja annyira a fiatalokat

A januárban és februárban interneten végzett felmérés eredménye szerint a fiatalokat leginkább az infláció (65 százalék), a magas lakhatási költségek (54 százalék), az időskori szegénység (48 százalék), a társadalom megosztottsága (49 százalék) és a menekültáradat (41 százalék) aggasztja. A klímaváltozástól viszont már nem félnek annyira, mint korábban.

A fiatal generáció egyértelműen a jobboldal felé fordul, és az AfD különösen népszerű a körükben

– összegezte az eredményt Klaus Hurrelmann, a jelentés szerzője. A portál ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy az AfD ifjúsági szervezetét, a Junge Alternatívét (JA) a német belső elhárítás szélsőséges jobboldali tömörülésnek tekinti.

AfD Brandenburg state party conference
A fiatal generáció egyértelműen a jobboldal felé fordult / Fotó: Getty Images

Aggódnak az Európai Parlament képviselői is

A német szövetségi parlamenti választás előtt jóval korábban, idén júniusban rendezik az európai parlamenti választásokat, és a testület jelenlegi képviselői is elsősorban a populizmus erősödését és a radikális jobboldal hatalomátvételét tekinti a kontinens előtt álló legnagyobb kihívásnak, és ezt támasztják alá a felmérések is.

Számukra azonban a migrációnál és a gazdaság állapotánál nagyobb aggodalmat jelent a klímaváltozás és az ukrajnai háború,

derült ki a Politico által végzett felmérésből.

Párthovatartozástól függ, ki mi miatt nem tud aludni éjszakánként. A szociáldemokraták a jobboldali populizmust, a klímaválságot és a társadalmi egyenlőtlenségeket emelték ki, a jobbközép Európai Néppárt (EPP) tagjai az ukrajnai háborút és az Európai Unió biztonságát. Előbbi érdekes módon hiányzik a jobboldali Identitás és Demokrácia (ID) és Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) tagjainak listájáról, ők a migráció veszélyeire, a nemzeti szuverenitás eróziójára és az úgynevezett zöld megállapodás elsietett bevezetésére összepontosítanak.

Az EP jelenlegi képviselőinek csak az ötöde támogatja Ursula von der Leyen újraválasztását / Fotó: AFP

Ursula von der Leyen: igen, nem, talán

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szeretné újraválasztatni magát, de a távozó EP-képviselők körében igencsak langyos a támogatottsága, a válaszadók mintegy ötöde fogadná csak szívesen a második mandátumát. Még a saját EPP-frakciója is megosztott a kérdésben annak ellenére, hogy márciusban megerősítette őt csúcsjelöltként.

Arról, hogy milyen a tökéletes EB-elnök még azoknak is van véleménye, akiknek nincsen konkrét jelöltjük. A szükséges erények közül néhány: legyen környezetbarát, közép-kelet-európai, kompetens nő, az EP-képviselők által választott, föderizációellenes, Európa-párti, erős vezető.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.