BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Google,Llc,Is,An,American,Multinational,Technology,Company,Focusing,On

Kirúgta az izraeli szerződésük miatt tiltakozó dolgozóit a Google

A vállalat szerint a tiltakozók kollégáikat fizikailag is megzavarták, ugyanakkor a tüntetők szerint olyanokat is kirúgott a keresőóriás, akik részt sem vettek a demonstráción.

A Google csütörtökön közölte, hogy 28 dolgozóját rúgta ki, akik részt vettek azokon a tüntetéseken, melyek a cég felhőszolgáltatása és az izraeli kormány között kötött szerződés ellen tiltakoztak.

Google,Llc,Is,An,American,Multinational,Technology,Company,Focusing,On
Lapátra tette a tiltakozó dolgozókat a Google / Fotó: Shutterstock

A keresőóriás szerint a tiltakozó dolgozók a munkát is megzavarták egyes irodákban. Mint írják, más dolgozók munkájának fizikai akadályozása világos megsértése a cég politikájának és teljességgel elfogadhatatlan.

A tiltakozók máshogy látják

A No Tech for Apartheid csoporthoz köthető Google dolgozók egy, a Medium nevű blogszolgáltatón közzétett közleményben a Google lépését botrányos megtorlásnak nevezték, és azt állították, hogy több kirúgott dolgozó részt sem vett a kérdéses keddi tüntetésen – írja a The Guardian.

A tiltakozók szerint a Google-nek és az Amazonnak 1,2 milliárd dollárt adó Project Nimbus keretében az izraeli kormánynak nyújtott felhőszolgáltatással katonai eszközök fejlesztését segítik.

A Google szerint azonban a szerződés nem irányul különösen érzékeny vagy katonai munkamenetekre, melyek fegyverrendszerek vagy hírszerző szolgálatok számára relevánsak.

A szilícium-völgybéli tech cégnél nem újdonság a tiltakozás, hiszen 2018-ban a dolgozók  elérték, hogy a vállalat megszüntesse az amerikai hadsereggel kötött Project Maven szerződést, amely drónfelvételeket elemzett volna katonai célokból.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.