Újabb fegyverest fogtak Belgrádban, marad a terrorkészültség
Néhány napig még vörös szinten tartják a biztonsági készültséget Szerbiában – közölte Milos Vucevic miniszterelnök kedden a belgrádi Blic televízióban arra utalva, hogy a biztonsági készültséget megemelték, miután szombaton egy iszlám hitre áttért szerb férfi számszeríjjal sebesített meg egy, a belgrádi izraeli nagykövetséget őrző szerb csendőrt, aki önvédelemből lelőtte.

A szerb kormányfő hozzátette, hogy a biztonsági szolgálatok a szélsőséges vallási szervezetek felderítését dolgoznak. Mint mondta, a hivatalos szervek azon dolgoznak, hogy felszámolják mindazokat a szélsőséges vallási szervezeteket, amelyek „a vallással és a hittel visszaélve akarnak bizonyos szélsőséges politikai és terrorista célokat megvalósítani”. Milos Vucevic kiemelte, hogy az akció egyetlen nemzeti közösség vagy vallási felekezet ellen sem irányul.
A szombati támadást Ivica Dacic belügyminiszter a szerb állam ellen irányuló terrortámadásnak nevezte.
Vasárnap két férfit vettek őrizetbe a számszeríjas támadással összefüggésben, hétfőn pedig egy harmadik személyt is előállítottak, aki fegyverekkel teli táskával sétált be az egyik belgrádi rendőrőrsre. A férfi hátizsákjában számszeríjat, nyilakat, késeket, robbanófejet és nuncsakut is találtak. Ivica Dacic közölte: a férfi az elfogása után azt mondta, védelmet keresett, mert a maffia üldözi.
Mostantól a Frontex Szerbia összes határát védi
A Frontex és Szerbia 2021-ben kötött megállapodást arról, hogy az uniós tagországokkal közös határszakaszokat a szerb rendőrség és határőrség mellett a Frontex emberei is védeni fogják. A mai megállapodás ezt váltotta fel azzal, hogy kiterjesztette a védelmet a nem uniós országokkal közös határszakaszokra is.



