
Német horror: legalább 146 ezer körözött, 821 gyilkos kóborol szabadon
Sorban hozza az elkésett és kételyeket ébresztő tűzoltó intézkedéseket Olaf Scholz kancellár kormánya, de nem csillapul a felháborodás és a félelem a három héttel ezelőtti solingeni ámokfutás után, amelynek során egy szír késétől három ember halt meg Solingenben. A férfit rég ki kellett volna toloncolni, de nem tették, az erőszak azóta a német sajtó és a tartományi választási kampányok kedvelt témája, a Bild például most egy elképesztő statisztikát állított össze a német bűnözésről, illetve arról, hány bűnöző és gyilkos kószál szabadon az országban büntetetlenül.

A keletnémet Brandenburg tartomány legerősebb pártjának a pozícióját, úgy tűnik, már a kapkodó hangulatjavító intézkedések ellenére is elveszíti Scholz szociáldemokrata pártja a tíz nap múlva esedékes választáson, a tűzoltásként meghozott bevándorlásmérséklő lépések pedig akár európai méretekben is dominóhatást válthatnak ki. A tömeges bevándorlás okozta bajok sokévnyi félremenedzselés után nyilvánvalóan nem oldhatók meg rövid távon, a Bild adatai pedig arról tanúskodnak: a bűnözési probléma sem valószínű, hogy szélsebesen eltűnne a németek életéből.
A német lap tartományonként mérte fel a helyzetet, az összesített számok elképesztők, és még csak nem is száz százalékban illusztrálják a probléma nagyságát, mert két tartomány a Bild cikkének fogalmazásában „nem volt képes kimutatni, hány bűnözőt köröznek” náluk. Az egyik Bréma, a másik pedig pont az a Brandenburg, ahol hamarosan választást tartanak, amelyet a közvélemény-kutatások szerint fölényesen megnyer a bevándorlásellenes AfD. A lap megjegyzi: bizonyos tartományokban még azt az egyszerű feladatot is csak napok alatt tudták megoldani, hogy összesítsék a körözöttek számát.
Német körözési lista: bűnözők tízezreit, gyilkosok százait nem fogták el
A Bild összesítette tartományi adatok szerint legalább 145 744 bűnöző van, akiket köröznek Németországban, és az utcán lehetnek a börtön helyett. Ez azt jelenti, hogy az ország minden 580. lakosára jut egy elfogatlan bűnöző.
Riasztó adat az is, hogy az országban legalább 821 gyilkos kóborol szabadon, plusz több száz olyan személy, aki valakinek a megölését kísérelte meg. Ezenfelül 1856-an vannak szabadon, akik erőszakot vagy egyéb szexuális törvénysértést követtek el, de nem fogtak el 15 ezer tolvajt és erőszakos bűnözők ezreit.
Németország is szigorít a késes támadások miatt
A tervek szerint a svájci bicskát betiltják, szövetségi szinten szabályozzák, milyen késsel lehet utcára lépni.
Bűnözési statisztika: ez a helyzet az egyes német tartományokban
A lap tartományonként is közölte a felmérése eredményeit Kudarclista felcímmel:
- Észak-Rajna–Vesztfália: 27 613 letartóztatási parancs (611 szexuális jellegű, 319 gyilkosság, 317 emberölés)
- Berlin: 7000 letartóztatási parancs (57 gyilkos, 106 rabló, 26 szexuális erőszakot elkövető, 30 terrorista)
- Rajna-vidék–Pfalz: 27 613 (611 szexuális törvénysértés, 319 gyilkosság, 317 emberölés)
- Bajorország: 38 073 (447 élet elleni bűncselekmény, 713 szexuális, 7783 lopás)
- Baden-Württemberg: 22 500 (840 súlyos testi sértés, 740 testi sértés, 5000 lopás)
- Saar-vidék: 1765 (57 élet elleni súlyos törvénysértés és szexuális, 441 lopás, sikkasztás)
- Hessen: 11 211
- Alsó-Szászország: 11 977
- Hamburg: 3430 (104 emberölés, 76 szexuális)
- Schleswig-Holstein: 2340 (44 élet elleni, 320 szexuális)
- Mecklenburg–Elő-Pomeránia 1186 (388 lopás, 60 testi sértés, 30 rablás)
- Szászország: 8126
- Szász-Anhalt: 2694 (5 gyilkosság, 6 emberölés)
- Türingia: 14 gyilkosság, 11 emberölés
Az adatokból látható, hogy egyrészt az egyes tartományok közt jelentős különbségek rajzolódnak ki, másrészt nem egységesek a kategóriák, ami valószínűleg nem könnyíti meg a német szövetségi szintű értékelést és fellépést.





