BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Detention review at the BGH of the alleged Solingen perpetrator solingen

Ki kellett volna toloncolni, de a rendőrök megfeledkeztek a solingeni késelőről

A gyilkos fiatal több mint egy évet bujkált a hatóságok elől. A felelőtlenségnek pedig meg is lett az eredménye: a 26 éves szír férfi Solingenben három ember életét oltotta ki egy éjszaka alatt.

A szíriai Issa Al H.-t, aki állítólag pénteken Solingenben három ember halálát okozó késes támadást hajtott végre, tavaly ki kellett volna toloncolni Németországból, mivel menedékkérelmét korábban elutasították. A rendőrség azonban elfelejtett utánajárni annak, hogy valóban elhagyta-e az országot – írta a Die Welt.

Detention review at the BGH of the alleged Solingen perpetrator solingen
A solingeni terrorista egy rendőrjárőrnek adta át magát / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A német napilap értesülései alapján a hatóságok több mint egy éve már ki is tűzték a kitoloncolás időpontját – a 2023 elején Paderbornban élő Al H.-t Bulgáriába akarták küldeni, mivel korábban ott lépett be az Európai Unióba, a dublini szabályok szerint pedig a menekültügyi eljárásért az az állam felelős, ahová a menedékkérő először bejut.

Ezt azonban a felelős szervek nem hajtották végre, mivel a férfi eltűnt, és csak hónapokkal később bukkant fel. 

A rendőrség pedig úgy döntött, hogy a kitoloncolás okafogyottá vált.

A hivatalos dokumentumok alapján Al H. 1998. január 20-án született a szíriai Deir ez-Zórban, onnan szökött be az EU-ba, és telepedett le a németországi Solningenben. A kitoloncolási eljárás ellenére azonban a támadásig a rendőrségnek egyszer sem került újra a célkeresztjébe a férfi.

Issa Al H. szombat este adta fel magát Solingenben egy rendőrjárőrnek, és azt mondta, hogy őt keresik a terrortámadás elkövetése miatt. Őrizetbe vétele után most az Iszlám Állam (IS) terrorszervezethez való tartozás gyanújával nyomoznak ellene. A gyanúsítottat vasárnap a karlsruhei szövetségi bíróság elé állították.

Szintén szombat este az IS terrorszervezet magára is vállalta a támadást, mondván, hogy azt a „palesztinai és máshol élő muszlimok szenvedése miatti bosszúból” hajtotta végre.

Késes terrortámadás: Solingen után fellángolt a vita Németországban a szúróeszközök betiltásáról

A solingeni sokkoló terrortámadás után napirendre került a német közbeszédben a kések és szúrófegyverek betiltása. Nem ma kezdődött a vita, a belügyminisztérium már dolgozik a szabályozáson, de a politikusokat megosztja, hogy valóban megfelelő megoldás-e az általános tiltás.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.