Orbán Viktor terepszemlét tartott, a honvédség felkészült az árvíz elleni védekezésre – videó
Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy rendkívüli árhullámot hozhat magával a hirtelen lezúduló eső. A magyarországi és külföldi előrejelző rendszerek egyaránt azt mutatják, komoly csapadékmennyiséggel kell számolni.

A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban rendkívül nagy mennyiségű – mintegy 50-220 milliméter – csapadékra kell számítani
- Magyarországon,
- Ausztriában,
- Csehországban és
- Szlovákiában,
aminek következtében
gyorsan és jelentős mértékben fog emelkedni a Duna, a Mura, a Lajta és a Rába vízszintje, akár a harmadfokú készültségi szintet is meghaladó vízállás alakulhat ki néhány nap alatt.
A honvédség is kiveszi a részét a védekezésből
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint elmondta: péntek reggel aktivizálták az árvízvédelmi feladatok végrehajtásában részt vevő csoportokat. A honvédségi szervezetek kijelölt összekötő tisztjei felvették a kapcsolatot a megyei védelmi bizottságokkal, hogy a védekezést irányító törzsek támogatási igényeit a katonák a lehető leggyorsabban ki tudják szolgálni – tette hozzá a tárcavezető.
A miniszter kiemelte, hogy az árvízvédelmi feladatok végrehajtására kijelölt állomány már péntek reggeltől gyakorol. „A cél, hogy ellenőrizzék a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszerbe bevont erők felkészültségét, a létszámot, a felszerelést és a szállítóeszközöket is” – idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot a Honvédelmi Minisztérium közleménye.
Orbán Viktor személyesen tartott terepszemlét
A védekezés előkészületeit pénteken személyesen ellenőrizte Orbán Viktor miniszterelnök. A terepszemléről a kormányfő a Facebook-oldalára töltött fel egy rövid videót, amelyből kiderül, a szakemberek szerint Budapesten hat nap múlva tetőzhet az árhullám, a legkritikusabb pedig a Szigetközben lehet a helyzet.
A videóban Dobó Kristóf, az Országos Vízügyi Főigazgatóság Árvízvédelmi Főosztályának vezetője azt is elmondta, hogy mind a személyi, mind az anyagi feltételek adottak, tehát sem emberhiány, sem pénz- vagy eszközhiány nem fogja nehezíteni a védekezést.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke kijelölte a bázislaktanyákat: Győrben, Tatán és Szentendrén felkészülnek a védekezésben részt vevő katonák és technikai eszközök fogadására, illetve elhelyezésére. Elmondta, két H225M típusú helikopter is rendelkezésre áll a légi szállítási és egyéb műveletek biztosításához. A vezérezredes hangsúlyozta:
a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel. A rendelkezésre álló erőforrások és a szárazföldi, valamint légi technikai eszközök biztosítják a lakosság védelmét
– tette hozzá a HM közleménye szerint a Honvéd Vezérkar főnöke.
Háromnapos ítéletidő jön
Ahogy azt korábban szintén megírtuk, háromnapos ítéletidő következik, várhatóan hatalmas mennyiségű csapadékkal, ami áradásokhoz vezethet.
- Pénteken borult idő lesz, és több helyen esőre, záporra, sőt keleten zivatarra is lehet számítani. Javasolt kisebb sebességgel, a látási viszonyoknak megfelelően vezetni, és a viharos időjárás miatt felkészülni a váratlan forgalmi helyzetekre.
- Szombaton is erősen felhős vagy borult lesz az ég,
- vasárnap erősen felhős vagy borult, a nap folyamán kevés esély mutatkozik napsütésre. Éjszaka és a délelőtti órákban országszerte kiadós esőre kell számítani.
Készültségben a katasztrófavédelem: árvizekkel, havazással robban be az ősz Közép-Európába
Rendkívüli időjárási állapotok uralkodnak a hazánkkal szomszédos országokban. A katasztrófavédelem mindenhol heves viharokra, felhőszakadásra és árvizekre számít. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az osztrák állami vasúttársaság otthonmaradásra szólította fel a lakosságot, a szlovénoknál pedig már havazott is.