BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így tévézik a magyar: ezek a legfrissebb hazai nagyképernyős piaci trendek

A tévénézők átlagéletkora folyamatosan nő, az elmúlt négy évben (a Covid óta) évről évre „öregedett” az átlagos tévénéző. Egy friss jelentésből kiderült, hogy a tévénézéssel töltött napi idő európai átlaga 188 perc volt.

A hazai háztartások 90 százaléka vett igénybe valamilyen fizetős televíziós szolgáltatást a Magyar Infokommunikációs Jelentés (ICT Report, BellResearch) szerint 2023-ban – közölte a Világgazdasággal a 4iG. A kutatásból kiderült, hogy az esetek mintegy felében élő hűségszerződés is kapcsolódik a tévés előfizetésekhez. 

The,Jungles,Come,Out,Of,The,Smart,Tv,,,An,European
tévé
A tévén már nem csak a hagyományos csatornák közül lehet választani / Fotó: Shutterstock

Az ICT Report szerint elsősorban a meghatározó tévépiaci szereplők stratégiájának köszönhető, hogy az elmúlt években a lineáris tévéellátottság még képes volt bővülni, a 2023-as év hozott trendfordulót. Figyelembe véve a nemzetközi trendeket és a makrogazdasági változások hatásait, a következő években a penetráció csökkenésére lehet számítani. 

A magyar piac csak lassan – négy-öt éves késéssel – követi a nyugat-európai trendeket, ugyanakkor a várakozásoknak megfelelően a hazai OTT-piac folyamatosan növekszik,

az elkövetkező években pedig várhatóan még több streamingplatform és szolgáltató jelenik meg Magyarországon is.

Az Egyesült Államokban már 2010-ben elkezdődött a Cord-Cutting jelenség – lemondani egy vonalas telefont vagy kábeltévé-szolgáltatást egy internetalapú szolgáltatás kedvéért – a Netflix megjelenésével. Ugyanitt 2024 első negyed évében a Pay TV penetráció 58,6 százalékos volt, és jelenleg a YouTube a legnézettebb OTT-TV-szolgáltató.

A televíziónézők átlag életkora közelít a 70 évhez. 

Magyarországot nézve elmondható, hogy továbbra is tévénéző nemzet vagyunk, de egyre inkább megfigyelhető a streamingszolgáltatások elterjedése. Más piacokhoz képest hazánkban az átlagnál még mindig magasabb a lineáris tévénézéssel eltöltött idő, még akkor is, ha csökkenő tendenciát mutat. Tavalyelőtt a tévénézéssel töltött napi idő európai átlaga 188 perc volt, míg Magyarországon 296 perc, ez 57 százalékkal több az átlagnál. Németországban – ahol szintén magas a televíziónézéssel töltött idő – 2022-ben ugyanez az adat 195 perc volt. 

Öregednek el a hagyományos tévénézők

A tévénézők átlagéletkora folyamatosan nő, az elmúlt négy évben (a Covid óta) évről évre „öregedett” az átlagos tévénéző.  Hosszú távot tekintve stabilnak mondható a nézői bázis, de a televíziónézők átlagéletkora a lineáris tévé esetében jelenleg 56 év, az „egyéb” esetében 38 év.

A globális trend, hogy a fogyasztók direktben fizetnek a tartalmakért, itthon még csak most indul el igazán, de más médiatermékeknél – például fizetőkapu mögötti podcastnél vagy online írott tartalmaknál – már régóta bevett piaci gyakorlat. Egyre élesebb a verseny a szolgáltatók között a fogyasztóktól származó direkt bevételekért. Ezért megjelent az EU-ban is az igény az all-in-one tartalom és előfizetés-kezelő platformokra, melyek szupercsomagként állnak össze (Disney+, Hulu és Max csomagolás az USA-ban 2024 nyarán). 

A 4iG Csoport meglátása szerint az elkövetkező években az infrastruktúra folyamatos fejlődése várható Magyarországon, így az optikai gerinc és a lefedő hálózatok bővítése és a háztartások gigabitképes internetellátottságának jelentős növekedése.

Újabb részletek derültek ki a 4iG és az RTL együttműködéséről – jó hír a Bajnokok Ligája szerelmeseinek

A 4iG Csoport és az RTL Magyarország között létrejött stratégiai együttműködés hátterének, valamint a 4iG Csoport új tévéplatformjának, a OneTV-nek a bemutatása volt a témája a két nagyvállalat háttérbeszélgetésének, melyen a Világgazdaság is részt vett. Az eseményen arról is szó volt, hogy mik a tartalmi részletei ennek a megállapodásnak.

A streamingszolgáltatások elterjedésének terhei

Ahogy az az ICT jelentésében is olvasható, tavaly összességében a hazai háztartások ötöde, mintegy 820 ezer, használt valamilyen streamingszolgáltatást, és

ezek 87 százaléka fizetett is a szolgáltatásért,

míg közel egytizedük – 13 százalék – egyéb módon – például jelszómegosztással – használta azokat. 

A jelentés szerint a streamingfelhasználók ötöde naponta használ ilyen szolgáltatást, további 53 százalékuk pedig hetente legalább egy alkalommal.

A jelentés alapján megállapítható, hogy 

a streaming- és a lineáris tévészolgáltatás általában kiegészíti egymást.

A kutatás szerint az emberek többsége hasonló volumenben néz streamingtartalmakat és „hagyományos” lineáris tévéműsorokat, mindössze a streamingfelhasználók ötödrésze helyezkedett arra az álláspontra, hogy náluk már ez a fajta fogyasztás dominál.

A trendet alátámasztja, hogy olyan új szereplők is megjelentek a hazai televíziós piacon, mint

  • az Apple TV és
  • a Google TV,

vagyis megkezdődött egy nagyfokú globalizálódás, amely magában foglalja azt, hogy a streamingszolgáltatók közvetlenül is elérik az ügyfeleket, és megkörnyékezik őket különböző ajánlatokkal. 

 A jövőben is előretörnek a streamingszolgáltatások

Az ICT Report szerint számolni kell azzal a jelenséggel, hogy egyes háztartási szegmensek számára a lineáris televíziózás nem jelent majd értéket, a streamingszolgáltatások fokozott mértékben előretörnek, illetve nagyobb tévészolgáltatás-lemondási aránnyal lehet számolni azért is, mert az áremeléseket nem mindenki akarja/képes majd tolerálni.

Mindent összevetve, a 4iG Csoport szakértői úgy látják és arra készülnek, hogy

a lineáris tévére általánosságban továbbra is lesz igény, a streaming növekedése ellenére is.

A változást leginkább abban látják, hogy minden szereplőnek újra kell gondolnia a helyét ebben a folyamatban. A tévépiac ugyan átalakul, de a 4iG Csoport partnerként tekint a tévészolgáltatókra ebben a változásban, és elsődleges szempont a csoport szolgáltatóvállalatai számára, hogy minél jobb minőséget minél szélesebb szolgáltatások mellett nyújthassanak az ügyfeleknek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.