
Újabb szöget verhetnek be Scholz koporsójába
Tartományi választások kezdődtek vasárnap Brandenburgban. Több évtized után helycsere történhet itt, miután a hagyományosan szociáldemokrata keleti tartományban a közvélemény-kutatások szerint a radikális AfD lesz a befutó. A tét nagy, ugyanis Németország fővárosát, Berlint körülvevő tartományról van szó, ahol 2,5 millióan laknak, a 88 fős tartomány parlament székhelye Potsdam.
A választás arról szól, hogy a tartomány vezetője marad-e kormánypárti (SPD) Dietmar Woidke, aki 2013 óta tölti be tisztségét.
Miután a Scholz-kabinet népszerűsége mélyrepülésben van, így a kampányban az „elfogadottabb” tartományi vezetőt „tolták”, és a kancellár személye a háttérbe szorult – nyilván tudatosan.

Fotó: John MACDOUGALL / AFP
Néhány hete azonban már gyülekeztek a vészjósló felhők: a türingiai választáson a legtöbb, míg a szászországi voksoláson a második legtöbb mandátumot a radikális jobboldali párt szerezte meg.
Most egész Németország Brandenburgra figyel: a szavazás eredményeit »lakmuszpapírnak« tekintik a jövő évi szövetségi választások előtt.
A tartományban 2,1 millión szavazhatnak, Dietmar Woidke, a SPD első számú jelöltje bejelentette, lemond, ha az AfD az állam legerősebb politikai platformja lesz.
AfD, a mumus
A radikális párt csillaga gyorsan emelkedik, amelynek mára mérhető eredményei is vannak. Ugyanakkor folyamatos kérdőjel, hogy kormányzóképes lenne-e, hiszen önmagában nem kerül többségbe, és – legalábbis az eddigi nyilatkozatok alapján – koalíciós partnert sem tudna találni. Az mindenesetre vitathatatlan, hogy az AfD sikeresen profitál a jelzőlámpa-koalíción belüli feszültségekből, és határozott választ ad a migráció egyre nyomasztóbb problémájára is.
Fej-fej mellett
A közvélemény-kutatások szerint
az AfD és a balközép Szociáldemokraták (SPD) szoros versenyben állnak egymással, és mindkét párt a szavazatok 25 százalékát szerezheti meg.
Olaf Scholz kancellár SPD-je az 1990-es újraegyesítés óta kormányozta a tartományt, így az AfD esetleges győzelme különösen kínos lenne.
A harmadik és negyedik helyért is szoros verseny jöhet:
- 14 százalékot jeleznek a Kereszténydemokratáknak (CDU) és
- 13-at az újonnan alakult szélsőségesen baloldali Sahra Wagenknecht Szövetségnek.
- Az előrejelzések szerint a Szabad Demokraták, illetve
- a Zöldek 5-5 százalékos támogatottság környékén végezhetnek,
azaz két kormányon lévő erő tartományi parlamentbe kerülése is bizonytalan.



