
Elhűltek a berliniek, antiszemita incidens történt a holland mellett a német futballban is
Antiszemita támadás érte Németországban a TuS Makkabi Berlin juniorcsapatának ifjú zsidó labdarúgóit, ugyanazon a napon, csütörtökön, amikor Amszterdamban a Maccabi Tel Aviv F. C. Európa Liga-mérkőzésére érkező zsidó szurkolókat támadták meg. A német rendőrség állambiztonsági szolgálata vizsgálatot indított garázdaság, uszítás és becsületsértés miatt – közölte vasárnap a rendőrség.

Az ügyet azért az állambiztonsági szolgálat kezeli, mert szélsőséges hátterű eseményről van szó. Az incidensek a juniorcsapat a DJK Schwarz-Weiß Neukölln elleni csütörtöki mérkőzése után történtek, és Németország-szerte megrökönyödést váltva ki.
Egy csoport antiszemita kijelentésekkel sértegette a Makkabi játékosait, és tettlegességre is sor került, amelynek során a támadóknál botok és kések is voltak. A rendőröket mégsem riasztották.
Ezek a cselekmények mutatják, hogy az antiszemita indíttatású erőszak és diszkrimináció nem tűnt el városunkból
– jelentette ki Iris Spranger, Berlin tartományi belügyminisztere az MTI hírösszefoglalója szerint szombaton, ami pont az 1938. november 9-i náci zsidóellenes pogrom (kristályéjszaka) évfordulója volt.
Szabad Palesztina! – kiabálták a szurkolók
A berlini Tagesspiegel az egyik játékos édesapját idézte, aki elmondta: a Makkabi focistáit sértegették, leköpték, majd a mérkőzés után késekkel és botokkal üldözték a nézők és a másik csapat egyes játékosai is. Az ellenszurkolók azt kiabálták:
Szabad Palesztina!
A Schwarz-Weiß Neukölln szóvivője azt közölte, a támadások mindenekelőtt a nézőtérről érkeztek, de ha kiderülne, hogy játékosuknak is köze volt a történtekhez, akkor ki fogják zárni.
A dpa német hírügynökség biztonsági forrásokból származó információja szerint a berlini Makkabi-csapatok hétvégi mérkőzéseit rendőrségi biztosítás mellett tartják.
Folytatódnak az olaszországi zavargások
Közben vasárnap folytatódtak a zavargások Olaszországban: a HírTv beszámolója szerint antifasiszta tüntetők mentek neki a rendőröknek Bolognában, Milánóban pedig a palesztinpárti megmozduláson az amszterdami erőszakot éltették.
A szélsőbaloldali szervezetek és pártok által fenntartott egyesületek és központok azonnali bezárására szólította fel a belügyminisztert Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője vasárnap, az antiszemita tüntetések láttán – jelentette az MTI.
Be kell zárni őket, hogy soha többé ne térhessenek vissza oda, mivel az esetek többségében bűnözők rejtekhelyei (…) ezek nem tüntetők, nem antifasiszták, hanem bűnözők, akik a szónoklásról áttértek a cselekvésre, miként azt a Bolognában és Milánóban történt szégyenletes események bizonyítják a rendőrök elleni vadászattal
– mondta Salvini.
Szélsőbaloldali verőembert kapcsolt le Németország, magyar link is van: Ilaria Salis
Évek óta keresték, most elfogták egy erőszakos szélsőbaloldali csoport feltételezett vezetőjét a németek. Magyarországon is hajtott végre támadást.
Ajánlott videók
