
Georgia: új választásokat sürget az elnök, szerinte csak így oldható meg a válság
Új választások kiírását sürgette hétfőn Szalome Zurabisvili georgiai köztársasági elnök az októberi, az ellenzék által vitatott eredményű parlamenti választások nyomán kirobbant válság megoldása érdekében.

A hivatalos eredmények szerint a 2012 óta hatalmon lévő Georgiai Álom–Demokratikus Georgia kormánypárt győzött a voksok mintegy 54 százalékának megszerzésével.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok az október 26-i szavazás „szabálytalanságainak” kivizsgálására szólított fel. Zurabisvili pedig hétfőn megtartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy
a választást egy párt irányította és manipulálta, ez okozta a válságot, és ezért új választásokra van szükség, hogy Georgiának legitim parlamentje, legitim kormánya legyen.
Nyolc európai ország – köztük Franciaország és Németország – parlamenti delegációjának hétfői érkezésére utalva az államfő közölte: „Barátaink azért vannak itt, hogy velünk együtt keressék a módját, hogyan segíthetnénk Georgiának kilábalni ebből a válságból.”
Salva Papuasvili, a tbiliszi parlament házelnöke, nem volt hajlandó találkozni a küldöttséggel. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pedig pénteken arról beszélt, hogy „súlyos csalás gyanúja merült fel, ami komoly vizsgálatot igényel”.
Választási csalás történhetett Georgiában?
Az ellenzék a kormánypárt manipulációjára hivatkozva nem ismerte el a választási eredményt és az újonnan megválasztott parlamentet sem. Zurabisvili szintén illegitimnek minősítette a szavazást, és beavatkozással vádolta Oroszországot, amit azonban Moszkva tagadott.
A kormánypárt kitart amellett, hogy a szavazás szabad és tisztességes volt, és az EU-tagság továbbra is „a kormány legfőbb prioritása”.
Georgiai választás: csalás és hamisítás miatt nyomoz az ügyészség
A georgiai ügyészség beidézte az ország elnökét, hogy részletezze a csalás vádját. Georgia parlamenti választása zötyögősen halad, a vád miatt a szavazóhelyiségek 14 százalékában elrendelték a szavazatok részleges újraszámlálását is.
Ajánlott videók



