
Tovább tántoroghat Isiba a japán kisebbségi kormány élén – kérdés, hogy meddig
Habár Sigeru Isiba Liberális Demokrata Pártja és koalíciós partnere, a Komeito szerezte meg a legtöbb mandátumot a japán választásokon, de elveszítette a 2012 óta megszerzett többséget, így az ellenzéki pártok kezében maradt, hogy elfogadják politikai programját.

A hétfői parlamenti szavazás során egyetlen jelölt sem tudta megszerezni a többség támogatását az első fordulóban , majd a második voksoláson Isiba 221 szavazatot kapott a 465 fős alsóházban.
Ugyanakkor Japánban jövőre tartják a felsőházi választást, és a kormánykoalíció csekély többsége is veszélybe kerül, ha Isiba nem tudja feléleszteni a közbizalmat a kormány iránt.
Fontos feladatok jönnek
A feladatok közül talán a legfontosabb, hogy egy márciusig szóló pótköltségvetést kell összeállítania, melyben emelik a jóléti kiadásokat, miközben ellensúlyozzák az emelkedő árakat Japánban.
Emellett részt vesz a G20-ak brazíliai találkozóján, és ellátogat az Egyesült Államokba is, hogy találkozzon Donald Trumppal – ennek is nagy jelentősége lehet, ugyanis egyes tisztviselők attól tartanak, hogy a republikánus elnök protekcionista intézkedései Tokiót is érintik majd. Nem is beszélve arról, hogy Trump megemelheti az amerikai haderő állomásoztatásának költségeit is. Ezek a sarokpontok Trump előző elnöksége alatt nem éleződtek ki, ugyanis az elnök jó viszonyban volt Abe Sindzo japán miniszterelnökkel – úgy tűnik ezt a kapcsolatot szeretné helyreállítani Isiba.
Ajánlott videók




