„Továbbra is szemét, kosz, pókhálók lepik Kőbánya-Kispestet – pedig két hete azt ígérte a BKK, a BKM és a főváros vezetése, hogy végre fellépnek az ügyben” – közölte Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.
A fővárosi politikus szerint a KÖKI Bevásárlóközpont és a metró közötti átjáró ablakait továbbra is pókhálók fedik el, pedig a főváros egyik legfontosabb közlekedési csomópontjáról van szó.
Korábban Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője a közlekedési és városfejlesztési bizottsági ülésen elmondta, hogy a kiemelten koszos közterületek a Budapesti Közműveknek (BKM) nagyobb energiával kell rendbe tartania. Ilyen kiemelt közterület a kőbánya-kispesti csomópont,
ahol van olyan pókháló, ami már évek óta ott van, de van, hogy az ürülék is napokig a földön hever, amíg el nem takarítják.
Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes akkor elmondta, hogy a terület egy része a MÁV tulajdona, van, ami a BKV-é, és van, ami a KÖKI Terminálé. A politikus úgy fogalmazott, hogy „jól hangzik, hogy a BKM ezt takarítsa ki”, de akkor közpénzt költenek el valaki másnak a házának a kitakarítására.
„Kitartóan fogom ezt a témát napirenden tartani – a külső kerületek közlekedési csomópontjainak állapota ugyanis tarthatatlan, KÖKI ebben különösen kirívó” – közölte Vitézy Dávid a friss posztjában.
Lázár János nemrég Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselőjével és Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatójával járta be a forgalmas csomópontot, ahol megállapította, hogy új kamerákat kell felszerelni, illetve az átjáró szerkezetére és a mozgólépcsőt problémájára is megoldást kell találni.
Az építési és közlekedési miniszter elmondta, hogy készül egy memorandum a tapasztalatokról, amit megkap a DK képviselője. „Ez nem mentesít bennünket attól, hogy ő interpelláljon, gyalázzon, szidjon, én meg, hogy válaszoljak” – tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.