Magdeburg: hiába ismerték a hatóságok, mégsem tettek semmit a terrorista ellen
Bár a magdeburgi támadó izoláltan élt a németországi szaúdi közösségen belül, aktív volt a közösségi médiában, főként az X-en, ahol többször is fenyegetőzött merénylettel – írja a Magyar Nemzet.

A bejegyzésekben a szaúdi állam üldözését emlegette, valamint azt állította, hogy a német állam szándékosan tönkreteszi a szaúdi menekültek életét. A közelgő bosszút többször is megígérte, azonban fenyegetőzései ellenére nem történt megfelelő intézkedés.
Egy nő már tavaly feljelentette a fenyegetések miatt. Sajtóinformációk szerint a rendőrséghez több bejelentés is érkezett, és a BAMF (Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal) is megerősítette, hogy 2023 őszén érkezett egy bejelentés, amelyet továbbítottak a nyomozó hatóságoknak.
A magdeburgi rendőrség elismerte, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt terveztek egy veszélyes személy elleni beszélgetést Taleb al-Abdulmohsennal, azonban nem találták. Helyette írásos figyelmeztetést kapott.
A támadás kapcsán Taha Alhajji, egy szaúdi származású, Halléban élő ügyvéd elmondta, hogy miután hallotta, hogy a támadó szaúdi állampolgár, azonnal gyanította, hogy Taleb al-Abdulmohsen lehet a tettes. Alhajji 2016-ban találkozott vele egy menekültügyi központban, és agresszívnak írta le őt.
Alhajji hangsúlyozta, hogy szerinte a gázoló egyedül cselekedett, és nem állt mögötte semmilyen szervezet. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a hatóságok mulasztásaira és arra, hogy a jövőben jobban kellene figyelni a migránsok online aktivitására. Egyben óva intett attól, hogy a tragédiát politikai célokra használják fel.
Magdeburg: tömegtüntetés a karácsonyi vásári gázolás után + videó
A magdeburgi karácsonyi vásáron történt gázolásos támadás heves tiltakozásokat váltott ki Németországban. A tüntetők a migránsok hazatoloncolását követelik, miközben a nemzetbiztonsági szakértő terrorcselekményként értékeli az esetet.



