Megnyitották Hatvanban a legújabb hazai McDonald’s éttermet. A vállalat igazán aktív évet tudhat maga mögött, öt új étterem nyitása mellett (Esztergom, Maglód, Allee bevásárlóközpont, Mátészalka és most a hatvani Bibó István utcai), a Nyugati pályaudvarnál található ikonikus étterem újranyitásával az összes hazai egység felújítását célul kitűző projektet is sikeresen zárták.
A jövő évben sem várható lassulás, hiszen további fejlesztések előkészítése kezdődött meg az év végi pihenés időszaka előtt, Tapolcán például már az építési munkálatok is zajlanak. Minden új étteremben kiemelt szerepet kap
A hatvani akadálymentesített vendégtérben 72, a teraszon további 32 ülőhelyet alakítottak ki. A korszerű étterem közel 70 új munkahelyet teremt a környéken élőknek.
Nagy öröm számunkra, hogy végre megnyithatjuk a hatvani McDonald’s kapuit vendégeink előtt. Bízunk benne, hogy új egységünk a város egyik népszerű találkozási pontjává válik majd – mondta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.
A beruházás megvalósítása több mint 100 ember közel egyéves összehangolt munkáját igényelte. Az új étteremben közel 70 főnek lesz lehetősége teljes vagy részmunkaidőben dolgoznia.
Más éttermeihez hasonlóan a vállalat ebben az egységben is várja a megváltozott munkaképességű munkavállalók jelentkezését, akik számára a szakmai lehetőségek mellett egy támogató, befogadó környezetet is biztosít. A digitalizáció kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az étterem külső és belső környezetére, megjelenésre is. Az új egységben a Geometry belsőépítészeti dizájnt valósította meg a vállalat, amit faelemek és élénk színek izgalmas kombinációja jellemez. A geometriai formákra és a mekis termékek kreatív megjelenítésére építve, a belső terek dinamikus dizájnt kaptak, ami modern, fiatalos miliőt kölcsönöz az új étteremnek.
Az épület adottságaihoz mérten a tervezők törekedtek a természetes megvilágításra, emellett mindenhol LED-izzókat telepítettek. A kisgyermekesek számára kint játszóvárat alakítottak ki, az elektromos autóval érkezőket pedig az MVM Mobiliti 120 kW-os DC töltője várja a parkolóban.
Felfrissíti kínálatát a McDonald’s – új termékekkel kezdik az újévetArról nincs pontos hír, hogy melyik országokba érkeznek az újdonságok. A McDonald’s időnként visszahoz régi nagy kedvenceket és egyben próbálja folyamatosan megújítani kínálatát az állandó felhozatal mellett. |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.