
Észak-Korea újabb rakétatesztet hajtott végre: az erőfitogtatásnak az Egyesült Államok is tanúja volt
Észak-Korea ballisztikus rakétát indított hétfőn. A rakéta 1100 kilométert tett meg, majd a Koreai-félsziget és Japán közötti tengerbe csapódott – közölte hétfőn a dél-koreai hadsereg (ROKA).

A közlés szerint a rakétát az észak-koreai főváros, Phenjan közeléből indították, és az amerikai és dél-koreai hadsereg előre észlelte az indítási előkészületeket.
Dél-Korea szerint a rakétaindítás provokáció, komoly veszélyt jelent a Koreai-félsziget békéjére és stabilitására.
Észak-Korea rakétával köszöntötte az amerikai küldöttséget
Az első adatok szerint a közepes hatósugarú ballisztikus rakétát akkor lőtték ki, amikor Antony Blinken amerikai külügyminiszter Szöulba látogatott, hogy dél-koreai szövetségesével tárgyaljon az észak-koreai nukleáris fenyegetésről és egyéb kérdésekről.
Észak-Korea bemondta, amitől mindannyian tartottunk
Visszautasította az ENSZ-főtitkárnak a phenjani rakétakísérletekre vonatkozó bírálatát szombaton Kim Jodzsong. Az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun befolyásos húga hangsúlyozta, hogy Észak-Korea soha nem fog lemondani az atomfegyverek fejlesztéséről.






