Az oroszok elfoglalták Sevcsenkót a Donbaszban - egyre nagyobb bajban az ukránok
Az orosz fegyveres erők elfoglalták Sevcsenko települést a Donyecki Népköztársaságban – közölte az orosz védelmi minisztérium szombaton.

Határozott akciónk eredményeként egységeink felszabadították a Donyecki Népköztársaságban található Sevcsenko települést
– idézi az Izvesztyia a közleményt.
A laő szerint az orosz csapatok az Ukrán Fegyveres Erők három gépesített dandárjának és a Nemzeti Gárda egy dandárjának embereit és felszerelését győzték le a régió területén.
A harcok során Ukrajna 535 katonát, egy Leopard harckocsit, öt tüzérségi löveget, négy páncélozott harcjárművet és három járművet veszített – tette hozzá a védelmi minisztérium.
Korábban, január 6-án vált ismertté, hogy a „Déli” hadseregcsoport egységei teljesen elfoglalták Kurahovo városát – a Donbassz délnyugati részének legnagyobb települését. A Donyecki Népköztársaságban pedig utoljára Dacsenszkoje településre vonultak be.
Az ukrán tisztekhez közelálló DeepState mikroblog közösség arról számolt be kicsivel korábban, hogy a fő veszélyt Sevcsenko elvesztése jelenti. Állításuk szerint, amennyiben ott megveti a lábát az orosz hadserek, a helyzet kritikussá válik: a két folyó közötti terep jelentősen megnehezíti a védekezést és az ellentámadásokat. Mint írták, a térségében lévő ukrán egységek amúgy is nehéz helyzete tovább romlik.



