Európának teljesítenie kell Donald Trump amerikai elnök azon követelését, hogy a közösség költsön többet védelemre, és vegye ki a tisztességes részét a biztonsága garantálásából – mondta Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője szerdán.
Trump a közelmúltban beszélt arról, hogy a NATO-tagállamoknak védelmi kiadásaikat a jelenlegi, GDP arányos 2 százalékról 5 százalékra kellene növelniük, noha ilyen mértékben még az Egyesült Államok sem költ fegyverkezésre. Korábban pedig az amerikai védelem visszavonásával fenyegette azokat az országokat, melyek a jelenlegi 2 százalékos célkitűzés sem teljesítik.
Egy uniós védelmi konferencián felszólalva Kallas elmondta:
Trumpnak igaza van, nem költünk eleget.
Kallas szerint az EU-nak viselnie kellene a felelősség tisztességes részét Európa biztonságáért, és továbbra is meg kell tartani az Egyesült Államokkal az erős szövetségesi viszonyt. Az uniós főképviselő szavai csak a legfrissebbek az uniós vezetők sorában, melyek békülékeny hangnemet igyekeznek megütni az amerikai elnökkel, miközben az első, Európát is érintő lépéseire várnak.
Emmanuel Macron francia elnök ugyanakkor a hét elején arról beszélt, hogy az európai adófizetők pénzét elsősorban hazai fejlesztésű fegyverekre kellene költeni, hogy azok a közösség iparát pörgessék, nem csak amerikai fegyverek vásárlására.
Kallas Trump mellett arról is beszélt, hogy Brüsszelnek szorosabban együtt kellene működnie más országokkal is, és új védelmi egyezményt kellene kötnie például Nagy-Britanniával, mely kulcsfontosságú partnere az orosz fenyegetéssel szemben – írja az Euractiv, hozzátéve, hogy az uniós vezetők és Mark Rutte NATO-főtitkár február 3-án találkoznak Keir Starmer brit miniszterelnökkel, hogy Európa védelméről egyeztessenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.