
A dílerek teljes vagyonát elkobozná az új kormánybiztos – elindult a hajtóvadászat
„Eljött az ideje, hogy kemény jogszabályokat vezessünk be a kábítószer-kereskedők ellen!” – fogalmazott Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Facebookon.

A kormánybiztos úgy fogalmazott: elképzelhetőnek tartja, hogy
ha valaki tudatlan állapotban hever az utcán, teljesen elbódulva, vagy valaki éppen agresszívan őrjöng közterületen, akkor a közterületről el lehessen távolítani.
A közösségi oldalára feltöltött videójában azt mondta, hogy legyen lehetőség elkobozni a kábítószer-kereskedők teljes vagyonát is.
Nemcsak azt, amit egyébként kábítószer-kereskedelemből szerzett, hanem a teljes vagyont, merthogy ebből a vagyonból kell majd megfizetni azt a kárt, társadalmi kárt, amit okozott
– mondta.
Hozzátette, hogy a bizonyítási kényszer is megfordul, merthogy nem azt kell bebizonyítani, hogy ő kábítószer-kereskedelemből szerezte ezt a vagyont, hanem neki kell bebizonyítani, a kereskedőnek, hogy nem abból szerezte a vagyont.
Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében bejelentette, hogy a kormány szigorúan fellép, hajtóvadászatot indít a kábítószer-kereskedők ellen. A Magyar Közlönyben jelent meg a kormánybiztos feladatairól szóló kormányhatározat. Horváth László kijelentette: felszámolják a kábítószer-kereskedelmet, mert a drogkereskedelmet nem visszaszorítani kell.
A kormánybiztos feladata az lesz, hogy az illetékes tárcákkal együttműködve kábítószer-ellenes akciótervet dolgozzanak ki. A kormányhatározat szerint ennek célja a zéró tolerancia elvén alapuló kábítószer-szabályozás, valamint a kábítószer-kereskedelemmel szembeni fellépés erősítését célzó intézkedések megtétele.





