
Bóka: Ukrajna uniós csatlakozása a magyarokat károsítaná – minden brüsszeli tervet le kell állítani
A csütörtökön kezdődő uniós csúcs Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatát Magyarország nem tudja támogatni, mert az ukrán csatlakozási folyamat felgyorsítására hív fel, ami ellentétes a magyar kormányzati állásponttal – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben kedden.

Az EU-tagországok általános uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását megelőzően nyilatkozva Bóka János hangsúlyozta:
a tanácsülésnek az uniós csúcstalálkozó Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatát Magyarország azért sem tudja támogatni, mert számos stratégiai ponton ellentétes a magyar állásponttal és a magyar nemzeti érdekekkel.
Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban „nehéz látni”, hogy az ukrán gazdaság jelenlegi állapotában bármilyen módon erősíteni tudná Európa versenyképességét – hívta fel a figyelmet. Szerinte Ukrajna uniós csatlakozása, újjáépítése, az ukrán állam működtetése, hadsereg finanszírozása, „beláthatatlan költségekkel” terhelné meg az európai uniós és a tagállami költségvetéseket.
A versenyképességi kihívásokat illetően Bóka János közölte: Magyarország üdvözli, hogy az Európai Tanács ülésének erős versenyképességi fókusza lesz. „Különös fontosságot tulajdonítunk az európai autógyártás jövőjének, ami nélkül versenyképes európai iparról nem lehet beszélni” – fogalmazott.
Bóka: az ukrán csatlakozásnál fontosabb ügyek is vannak
A miniszter különösen fontosnak nevezte továbbá a magas energiaárak mérséklését, mellyel kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország azt szeretné látni, hogy felülvizsgálják azokat a szabályozásokat, amelyek az Európai Unió részéről hozzájárulnak a magasabb energiaárakhoz,
- köztük a szankciós rendszer;
- a kötelező gáztározási időszakok;
- illetve a szén-dioxid-kvóta kibocsátási rendszer.
A csúcs napirendjén szereplő 2025-ös jogalkotási programmal, illetve a 2025–2029 közötti időszak jogalkotási prioritásainak az áttekintésével kapcsolatban Bóka János kijelentette: a magyar kormány ezeket a dokumentumokat nem tudja támogatni. Elsősorban azért, mert az úgynevezett jogállamisági feltételesség további kiterjesztésére és megerősítésére tesz javaslatot, amit Magyarország politikai és ideológiai nyomásgyakorlási eszköznek tekint – fejtette ki.
A dokumentum jelenlegi formájában továbbá nem tükrözi a magyar prioritásokat, egyebek mellett azért, mert a migráció tekintetében nem az innovatív megoldásokra, hanem a migrációs paktum végrehajtására helyezi a hangsúlyt. Ez nekünk elfogadhatatlan
– húzta alá a miniszter.
Hozzátette: az európai civil szervezetek finanszírozásának átláthatóságáról is fontos lenne szót ejteni, ugyanakkor – mint kiemelte – ez sem látható a dokumentumban. A miniszter továbbá nagyon fontosnak nevezte azt, hogy a jogállamisági és integritáskérdések az európai uniós intézményekkel kapcsolatban is előtérbe kerüljenek. „Az Európai Parlament legújabb botránya erre különös éllel világított rá” – hívta fel a figyelmet nyilatkozatában az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Közös segélykiáltás: hazánk is szenved az ukrán terménydömpingtől – ez lehet a túlélés záloga
A termények tömeges behozatala nagy pofon a helyi mezőgazdaságnak. Négy ország most közösen javasolja az EU-nak az ukrán vámkontingensek visszaállítását.