Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország gúnyt űz a béke érdekében tett erőfeszítésekből, miután erős dróntámadás ért több ukrán régiót az éjszaka folyamán.
Négy ember meghalt, és legalább 21-en megsérültek a közép-ukrajnai Dnyipróban, miután lakóépületeket, egy szálloda-étterem komplexumot és más polgári infrastruktúrát ért találat – írta Zelenszkij az X-en közzétett bejegyzésében.
Elmondása szerint több mint 170 drónból álló raj, köztük több mint 100 Shahed típusú drón célba vette Kijev, Szumi, Harkiv és Hmelnickij régióit, valamint Dnyiprót.
Oroszország gúnyt űz a világ béke-erőfeszítéseiből – elhúzza a háborút, folytatja a terrort, mert még mindig nem érzi a valódi nyomást
– tette hozzá a Bloomberg szerint Zelenszkij.
Az Egyesült Államok közvetítésével ebben a hónapban egy részleges tűzszünetet hoztak tető alá a három éve tartó konfliktusban, amely az energetikai létesítmények elleni csapásokra vonatkozik. Ukrajna azzal vádolta Oroszországot, hogy megsérti ezt a fegyverszünetet – többek között a héten Herszon városát ért támadás során –, miközben a Kreml továbbra is polgári célpontokat támad.
Pénteken J. D. Vance amerikai alelnök közölte, hogy a Fekete-tengeren való hajózás biztosításáról szóló megállapodások „majdnem készen vannak”,
és hogy „amint ezt elérjük, a tűzszünet következő szakaszán fogunk dolgozni”. Oroszország számos előfeltételt szabott a tűzszünet életbe lépéséhez, többek között a mezőgazdasági exportban részt vevő bankokra kivetett szankciók feloldását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.