A halottak száma várhatóan több mint 3000-re fog emelkedni – mondta Min Aung Hlaing mianmari katonai vezető televíziós beszédében. A sérültek száma 4500 feletti, és 441 ember eltűnt. A 7,7-es erősségű földrengés több mint egy évszázada a legerősebb volt, még a szomszédos Thaiföldön is érezték, Bangkokban egy felhőkarcoló is összedőlt.
Az ENSZ jelentése szerint a legsúlyosabban érintett területeken a túlélők folyamatosan küzdenek, csak nehezen jutnak élelemhez, és az alapvető higiéniai lehetőségek is hiányoznak.
A mentőcsapatok fáradhatatlanul dolgoznak a túlélők felkutatásán és a segítségnyújtáson.
A Nemzetközi Mentőbizottság szerint menedékre, élelemre, vízre és orvosi segítségre van szükség Mandalay-ban, a földrengés epicentruma közelében.
Miután átélték a földrengés rémét, az emberek most félnek az utórengésektől, és kint alszanak az utakon vagy a nyílt területeken
– mondta egy mandalay-i IRC-munkás.
Az országot 2021 óta vezető junta közben megnehezíti a segélyszervezet dolgát. Az Amnesty International szerint a juntának lehetővé kell tennie, hogy a segélyek eljussanak az ország olyan területeire, amelyek nem tartoznak ellenőrzése alá. A helyzetet jó kifejezi, hogy
a lázadócsoportok szerint a junta a földrengés után légicsapásokat hajtott végre.
„A mianmari hadseregnek régóta bevett gyakorlata, hogy megtagadja a segélynyújtást azoktól a területektől, ahol az ellenszegülő csoportok aktívak” – mondta Joe Freeman, az Amnesty mianmari kutatója. A junta szigorú ellenőrzése a kommunikációs hálózatok felett, valamint az infrastruktúrában okozott károk csak tovább nehezítik a segélyszervezetek munkáját.
Bangkokban az összedőlt felhőkarcoló romjai alatt 70 ember lehet, egyre kevesebb az esély arra, hogy bárkit élve megtaláljanak – mondta Bin Bunluerit önkéntes mentésvezető az építkezésen.
A helyszínen folytatódtak a kutatási és mentési munkálatok, többnemzetiségű csapatok támogatásával.
A thai ipari minisztérium illetékesei szerint a kezdeti vizsgálatok azt mutatták, hogy
az összeomlott épület helyéről gyűjtött néhány acélminta nem felel meg a szabványnak,
ezért a kormány vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miért omolhatott össze az épület.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.