Vasárnaptól radikálisan átalakul a közlekedés a főváros VII. kerületének belső részén: több utcát lezárnak az autósok elől, új parkolási rend lép életbe, és sok helyen megváltozik a haladási irány. A cél: egy élhetőbb, gyalogosbarátabb városrész – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A BKK közleménye szerint a nyár végéig tartó tesztidőszakban a lakossági visszajelzések alapján döntik majd el, mely elemei maradnak meg véglegesen az új forgalmi rendnek.
A BKK szerint a Kazinczy utca (Rákóczi út–Dob utca), a Dob utca (Rumbach Sebestyén utca–Síp utca) és a Csányi utca (Nagymező utca–Dob utca) szakaszait teljesen lezárják az autós forgalom elől, ezeken a nyár végéig csak gyalogosan vagy kerékpárral lehet közlekedni. Az Akácfa utca Wesselényi utca és Dob utca közötti szakasza időszakos gyalogosövezet lesz: este kilenc és reggel hat óra között még a taxik sem hajthatnak be.
A Király utca (Rumbach Sebestyén utca–Károly körút), a Madách Imre út (Rumbach Sebestyén utca–Asbóth utca) és az Asbóth utca csak külön engedéllyel lesz autóval megközelíthető. A Holló utca ezentúl a kétirányúsított Wesselényi utca felől lesz elérhető, míg a Kis Diófa utcába a továbbiakban csak a Király utca felől lehet majd behajtani, mivel ott megfordul a haladási irány.
A Klauzál tér északkeleti szakaszán megszűnik a kétirányú közlekedés, és csak a Dob utca irányába lehet haladni, ahogy a párhuzamos Klauzál utcán is.
Az új forgalmi renddel egy időben a parkolási szabályok is módosulnak.
A BKK lakossági parkolóhelyeket jelöl ki a Wesselényi utcában a Kazinczy és a Síp utca, valamint a Rumbach Sebestyén utca és a Károly körút közötti szakaszokon, illetve a Klauzál tér több pontján.
A Wesselényi utcában, a Síp és a Rumbach Sebestyén utca közötti szakaszon, a kétirányúsítás miatt megszűnik a kétoldali párhuzamos parkolás: ezentúl csak az utca déli oldalán lehet majd megállni.
A BKK hangsúlyozta: a most bevezetett változások egy nyári tesztidőszak részei, az így szerzett tapasztalatok és visszajelzések alapján döntenek majd a végleges közlekedési rendről.
Feljelentették Karácsony Gergelyt a BKK-s akciója miatt
Nyomozás indulhat Karácsony Gergely ellen amiatt, hogy pénteken leállította a BKK közlekedését. A rendőrség közérdekű üzem megzavarásának gyanújával vizsgálódik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.