BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyomulnak előre az oroszok – kijevi, zaporizzsjai hadiüzemekre mértek csapásokat

Mind légi, földi és tengeri indítású precíziós fegyvereket használtak, valamint drónokat is – közölte az orosz védelmi minisztérium. Az orosz haderő az elmúlt nap folyamán a hatból öt ukrajnai frontvonalon előre tudott nyomulni, több mint 1400 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.

A hadijelentés az Ukrajnában eltalált, illetve megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több lőszer-, robbanóanyag- és anyagieszköz-raktárt, 12 páncélozott harcjárművet, öt amerikai JDAM irányított bombát, továbbá 233 drónt, közülük 203-at a „különleges hadművelet” övezetén kívül. Ezt követően, kedd délig további 24 pilóta nélküli repülőszerkezetet lőtt le a légvédelem öt orosz régió légterében.

frontvonal
A legtöbb frontvonalon előrenyomultak az oroszok / Fotó: AFP

Vlagyimir Szaldo, Herszon megye kormányzója közölte, hogy orosz tengerészgyalogosok ukrán partraszállási kísérletet vertek vissza a Tendra-turzásnál. Szaldo szerint 

az ukrán egységeket a part megközelítése során észlelték, tűzharc során az egyik ukrán motorcsónakot Lancet rakétával elsüllyesztették, 

a maradék erők elmenekültek. Donyeckben amerikai HIMARS rakétavetővel végrehajtott rakétatámadás nyomán előzetes adatok szerint legkevesebb tíz civil megsebesült és vannak halottak is. Alekszandr Kulemzin polgármester szerint három vagy négy rakéta csapódott be lakóövezetben.

Brutális támadás Kijev ellen

Brutális erejű légi csapás érte Kijevet,  április óta ez volt a leghalálosabb orosz támadás, több mint egy tucat civil életét vesztette. Az orosz légi csapások legalább 14 ember halálát okozták Kijevben, miután a város több pontján is becsapódtak rakéták, drónok és lövedékek.
Az áldozatokon kívül legalább 44-en megsebesültek. Az elsősegélynyújtó és mentőegységek továbbra is túlélők után kutatnak a lakóházak romjai között – közölte Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegramon. A Bloomberg értesülései szerint Vitalij Klicsko polgármester már 55-re becsülte a sebesültek számát. A támadásban lakóépületek és iskolák is találatot kaptak, és a kritikus infrastruktúra sem úszta meg a támadást. Egy orosz rakéta közvetlenül egy kilencemeletes lakóházba csapódott be, amely emiatt részben összeomlott. Az ukrán polgári infrastruktúrára mért orosz csapások az elmúlt hetekben fokozódtak, a mostani támadás volt április óta a leghalálosabb. Ennek ellenére Donald Trump amerikai elnök a G7 csoportjának kanadai csúcstalálkozóján jelezte, hogy egyelőre nem siet szigorúbb szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben, mivel a célja továbbra is az, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse Kijevet és Moszkvát, ami szerinte elengedhetetlen az orosz–ukrán háború lezárása szempontjából.

Oroszország több mint 440 drónt és 32 rakétát lőtt ki Ukrajnára, miközben Kijevben történt az egyik legszörnyűbb támadás – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy X-en közzétett posztjában. Tájékoztatása szerint Kijev nyolc kerületében rongálódtak meg az épületek, 15 halálos áldozatot, 75 sérültet erősítettek meg.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.