Az izraeli légicsapások után értelmetlenné váltak az iráni atomprogramról folytatott tárgyalások – jelentette ki pénteken az iráni külügyi szóvivő. Közlése szerint az Egyesült Államok kétkulacsos politikát folytat a társégben.
A másik oldal, vagyis az Egyesült Államok viselkedése feleslegessé tette a tárgyalásokat; nem lehet egyrészt a tárgyalási készséget hangoztatni, másrészt pedig megengedni a cionista rezsimnek, hogy iráni területek ellen intézzen támadást – közölte Eszmail Bakaei iráni külügyi szóvivő. Mint kiemelte: Izrael nem támadta volna meg Iránt az Egyesült Államok előzetes engedélye nélkül.
A szóvivő – akit a Taszním iráni hírügynökség idézett – egyúttal azt vetette Izrael szemére, hogy „sikeresen befolyásolja” a diplomáciai folyamatot.
A Teherán és Washington közötti, az iráni atomprogrammal kapcsolatos megbeszélések következő fordulójára az eredeti tervek szerint vasárnap kerülne sor Maszkatban.
Donald Trump amerikai elnök egy interjúban elmondta, tudomása volt az Izrael által Irán ellen tervezett légicsapásról,
de megismételte, hogy abban az Egyesült Államoknak nem volt része.
Trump korábban kijelentette, hogy azok az iráni keményvonalas vezetők, akik korábban elutasították a nukleáris megállapodás lehetőségét az Egyesült Államokkal, mind halottak.
„Újra és újra esélyt adtam Iránnak, hogy megállapodást kössön. A lehető leghatározottabban mondtam nekik: csak tegyétek meg. De bármennyire is próbálkoztak, bármennyire is közel kerültek, nem tudták megcsinálni” – írta Trump.
Az elnök felszólította Iránt, hogy kössön megállapodást:
Még van idő véget vetni ennek a mészárlásnak – és a következőnek is. Iránnak meg kell állapodnia, mielőtt semmi sem marad.
Trump azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok meg fogja védeni Izraelt, ha megtámadják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.