
Fotókon a békeharang: még a Parlamentben is fogadták – a delegáció a Szent Koronát is megtekintette
A katonai fémhulladékból öntött harangot Berlinből Jeruzsálembe viszik lovas szekéren, a béke és a vallások közötti párbeszéd népszerűsítése céljából, és várhatóan karácsonyra érkeznek Jeruzsálembe – írja Facebook-oldalán a Magosz.

A békeharangmenet delegációja a Parlament imatermében közös imádságon vett részt Krasznai Andrea református lelkésznő vezetésével, és a Szent Koronát is megtekintették. A küldöttség tagja, Helmut Kautz evangélikus lelkész a Facebook-oldalán megosztott közleményében azt írta, a csapat célja, hogy a harangot Izraelbe juttassák, miközben „a békesség és remény üzenetét hirdetik”.
A tervek szerint a zarándokok naponta átlagosan 25 kilométert tesznek meg.
A küldöttség Magyarországra érkezve a bábolnai Nemzeti Ménesbirtokot, Kömlődöt és Csákvárt is meglátogatta.
Ajánlott videók
