BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lélegzetelállító hadihajót épített Kína, ilyet még Amerika se látott: a Type 076 már a nagy háborúra kell – videó

Véget ért az erődemonstráció, befejezte nyílt tengeri próbaútját a kínai hadiflotta legújabb partra szállást támogató hajója.

A Type 076 típus új fejezetet nyit a Népi Felszabadító Hadsereg haditengerészetének történetében. Ez az első olyan egység, amelyet kifejezetten drónok számára terveztek, ám akkora méretű, hogy helikopterek, vagy akár még kisebb, ember vezette repülőgépek is használhatják.

anyahajó
A kínai flotta büszkesége, a Type 076 anyahajó /  Fotó: Xinhua via AFP

Az 50 ezer tonna vízkiszorítású hadihajó – 252 méter hosszú, 45 méter széles repülőfedélzetével – majdnem kétszer olyan nagy, mint az olaszok Trieszt nevű úszó reptere, vagy a spanyol flotta zászlóshajója, a Juan Carlos repülőgép-hordozó. De még az USA hasonló kategóriába tartozó America és Wasp osztályú rohamhajóinál is méretesebb – íra az Infostart.

A Szecsuán nevet viselő egység azzal is kiemelkedik a többi közül, hogy elektromágneses katapulttal látták el, akárcsak a nemrég hadrendbe állított Fucsián anyahajót. 

Mi több, a drónhordozónak még hosszabb is a katapultja, így alkalmas egészen nagy méretű robotok indítására. Ezeket aztán három, szintén elektromos működtetésű fékezőrendszer állítja meg, amikor visszatérnek a fedélzetre.

A kínai mérnökök a jármű kialakításánál a brit Queen Elizabeth anyahajót vették alapul: a Szecsuánra is két szigetet terveztek. Az elsőből végzik a hajó irányítását, míg a hátsó a drónok vezérlését végző tengerészek munkahelye. Feltehetően itt kaptak helyet azok is, akik a hajó rendkívül fejlett felderítő és légtérfigyelő rendszereit kezelik.

Ezer tengerészgyalogos szolgál a hajón 

Az új hadihajón két 21 MW-os gázturbina és hat darab 6 MW-os dízel generátor biztosítja a meghajtást végző villanymotorok, az elektromágnese katapult, valamint a rengeteg kommunikációs, illetve megfigyelő rendszer áramellátását.

Az Army Recognition úgy értesült, hogy főleg a legújabb fejlesztésű GJ-11-es és WZ-7-es drónokról lehet szó. Ezek 12-14 méteres fesztávolságú autonóm repülőeszközök, amik felderítésre, rakéták célba irányítására és közvetlen csapásmérésre is megfelelőek.

A drónhangárok alatt van a hajó elárasztható deszantfedélzete, ahonnan két, légpárnás partra szálló járművet lehet vízre tenni, illetve visszafogadni. Összesen ezerfőnyi tengerészgyalogos különítmény tartozik a hajó személyzetéhez. Őket klasszikus „kétéltű” feladatok és különleges rajtaütések végrehajtására képezik ki.

Úgy tudni, hogy a Szecsuán nem felváltja, hanem kiegészíti a kínai hadiflotta eddigi két, kisebb rohamhajó-osztályába tartozó Type 075 helikopterhordozókat, illetve a Type 071-es partraszállást támogató egységeket. Valószínű, hogy háborúban a legnagyobb és legmodernebb Szecsuán lenne a támadó kötelék zászlóshajója.
 

Megjött a tajvani válasz 

Hiába fenyegetett Kína, őrült fegyverkezésbe kezdett az ősellensége: Amerika dörzsölheti a tenyerét – megépül a Taiwan Dome. Laj Csing tajvani elnök szerdán bejelentette, hogy kormánya negyvenmilliárd dolláros pótlólagos védelmi kiadást tervez több évre elosztva, hogy elrettentse Kínát az inváziótól. A forrásokat amerikai fegyverekre, precíziós rakétákra és a Taiwan Dome légvédelmi rendszer megépítésére fordítják.
Tajvan az elmúlt évtizedben növelte védelmi kiadásait a kínai katonai nyomás fokozódása miatt, miközben Donald Trump amerikai elnök kormánya arra ösztönzi Tajpejt, hogy tegyen még többet saját védelme érdekében.

A többletkiadásokat egyebek között amerikai fegyverek beszerzésére fordítják, és megépítenek egy felderítő- és elfogóképességgel rendelkező légvédelmi rendszert, a Taiwan Dome-ot 

– mondta a tajvani elnök, aki szerint a pótlólagos 40 milliárd dollárt nyolc év alatt költik el 2026-tól. A GDP-hez képest a védelmi kiadások a jövő évi 3,3 százalékról a tervek szerint 5 százalékra emelkednek éveken belül.

Ugyancsak szerdán Wellington Koo tajvani nemzetvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a 40 milliárd dollár pótlólagos forrást egyebek között precíziós rakéták vásárlására, illetve olyan rendszerek beszerzésére fordítják, amelyeket az Egyesült Államokkal közösen fejlesztenek ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.