BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elszakadt a cérna: itt a magyar kormány válasza Ukrajnának – szemtől szemben üzeni meg Szijjártó Péter, mit nem tehet többé Zelenszkij

A lépés hátterében az elmúlt héten elhangzott ukrán politikai nyilatkozatok állnak. Ezek a magyar kormány értelmezése szerint durva, sértő és közvetlen fenyegetést tartalmaztak, ezért Orbán Viktor most lépett.

„A mai napon arra utasítottam Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy kéresse be Ukrajna magyarországi nagykövetét a külügyminisztériumba” – írta Orbán Viktor a közösségi médiában.

Orbán Viktor, ukrán külügyminiszter, Szijjártó Péter
Orbán Viktor utasításba adta: itt a magyar kormány válasza Ukrajnának / Fotó: AFP

A bejegyzésben hangsúlyozta: nem tűrhető el, hogy bármely külső szereplő veszélyeztesse Magyarország szuverenitását vagy a hazai választások tisztaságát és zavartalanságát. A lépés hátterében az elmúlt héten elhangzott ukrán politikai nyilatkozatok állnak, amelyek – a magyar kormány értelmezése szerint – durva, sértő és közvetlen fenyegetést tartalmaztak.

Szijjártó ezzel kapcsolatban korábban úgy fogalmazott: „Ukrajna megkezdte a nyílt, szégyentelen beavatkozását a magyar választásba, mivel annak kimenetele sorsdöntő számukra, ugyanis ha a szuverén nemzeti kormány marad, akkor az ország nem lesz tagja az Európai Uniónak és nem tudják belehúzni Magyarországot a háborúba”.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és külügyminisztere, Andrij Szibiha a nemzetközi politikában még ma is szokatlan durvaságú beavatkozásukkal gyakorlatilag bejelentették az indulásukat a magyarországi parlamenti választáson.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.