Tűz ütött ki a Fazekas Mihály Gimnáziumban, több mint ezren hagyták el az épületet
Tűz volt Budapest VIII. kerületében, a Fazekas Mihály Gimnáziumban – jelentette a 24.hu kedd délelőtt. A lap egyik olvasója szerint robbanást lehetett hallani az intézmény alagsorából.

Egy oktatási intézmény alagsorában lévő trafóállomáson keletkezett tűz, azt az elektromos művek dolgozói áramtalanították, majd a tűzoltók poroltóval eloltották a lángokat
– reagált Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a lap megkeresésére.
Hozzátette, az intézményben részben füst szivárgott, ezért az épületet több mint ezer ember hagyta el, és a diákok hazamehettek. A trafóház ajtaja a Baross utcára nyílik. Ezen a lezárt ajtón keresztül lehetett hallani az iskola alján lévő trafóállomáson lévő durrogásokat.
Pikó András, Józsefváros polgármestere a közösségi oldalán azt írta, hogy az elektromos hálózatban keletkezett meghibásodás miatt ki kellett üríteni a gimnázium épületét, de személyi sérülés nem történt.
A polgármester szerint a környék több épületében is áramkimaradás van.
Az önkormányzat munkatársai a helyszínen segítenek, a diákok és a tanárok számára kinyitották a polgármesteri hivatal meleg tárgyalóit, ahol meleg teát és kávét biztosítanak a számukra.


