Peszkov: Kijevnek köze lehet a Török Áramlat elleni merényletkísérlethez
Nincs kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy ki állhat a Török Áramlat szerbiai szakasza elleni támadási kísérletek mögött, azonban feltételezhető, hogy Kijevnek köze van ehhez – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak Moszkvában.

„Egyelőre nincsenek kétséget kizáró bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy ki állhat az európai területen elkövetett támadási kísérletek mögött, amelyek ezt a rendkívül fontos energiaellátó artériát érintik, amely jelenleg nagyon feszült üzemmódban működik” – mondta a Kreml szóvivője.
Korábban, mint tudjuk, a kijevi rezsim közvetlenül részt vett ilyen szabotázscselekményekben a kritikus energiainfrastruktúra ellen, ezért nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy ezúttal is felfedezik majd a kijevi rezsim beavatkozásának valamilyen nyomait
– tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy a Kék Áramlat és a Török Áramlat infrastruktúrájának egyes szakaszai ellen már többször történtek támadások, és az utóbbi gázvezeték körüli helyzetet potenciálisan nagyon veszélyesnek nevezte.
Peszkov reménykedik, és nincs tudomása amerikai delegációról
Közölte, hogy Moszkva megteszi a szükséges intézkedéseket a vezetékek infrastruktúrájának biztonsága érdekében. „Reméljük, hogy Magyarország és Szerbia is intézkedéseket fog hozni annak érdekében, hogy megpróbálja minimalizálni az ezeket a gázvezetékeket fenyegető veszélyt” – hangoztatta.
Kifejezte Moszkva reményét, hogy a közelmúltban Ankarában folytatott tárgyalásokon rámutattak Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek arra, hogy elfogadhatatlanok az agresszív cselekmények Török Áramlat és a Kék Áramlat ellen.
Az ukrajnai rendezés ügyére kitérve azt mondta, a Kremlnek nincs tudomása róla, hogy Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember, Donald Trump amerikai elnök veje húsvét után Kijevbe készülne utazni.
Megismételte, hogy
az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalások szünetelnek, és hogy háromoldalú formátumban nehéz összeülni, mivel az Egyesült Államoknak sok más dolga van.
Hozzátette, hogy Oroszország és Ukrajna továbbra is kapcsolatban áll az Egyesült Államokkal, és a saját csatornáin keresztül információcserét folytat. Az iráni konfliktussal kapcsolatban kijelentette, hogy a Kreml látta Trump elnök Iránhoz címzett új fenyegetéseit, de nem kívánja kommentálni őket. Peszkov szerint az Irán elleni agresszió oda vezetett, hogy a feszültség a Közel-Keleten tovább erősödik, gyakorlatilag most az egész régió lángokban áll. Felidézte, hogy Moszkva már a harcok megkezdése előtt arra figyelmeztetett, hogy a közel-keleti konfliktus eszkalálódásának súlyos negatív következményei lesznek a globális gazdaságban.



