BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szinte a semmiből tűnt fel négy év után Putyin luxusjachtja: már azt is tudni vélik, hogy épp hova tart

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Csaknem négy év után ismét bekapcsolta helyzetjelzőjét a Vlagyimir Putyinhoz köthető Graceful luxusjacht. A hajót orosz hadihajók kíséretében azonosították a Balti-tengeren, célállomása pedig Isztambul, miközben egy másik, az orosz elnökhöz köthető jacht már elérte a török vizeket.

Csaknem négy év hallgatás után ismét jelet adott magáról a Graceful nevű luxusjacht, amelyet régóta Vlagyimir Putyinhoz kötnek. A hajó a Balti-tengeren halad orosz hadihajók kíséretében, célállomásként pedig Isztambult jelölték meg. A most török vizekre tartó hajó nem az orosz elnök jachtflottájának legértékesebb darabja, azt már korábban lefoglalták az olasz hatóságok – írta meg az osztrák Der Standard című lap.

jacht, Graceful, Putyin
A Graceful evű luxusjachtot 2014-ben, Németországban építették. / Fotó: Andreas Jens via www.imago-images.de

A jacht 2022-ben sietve hagyta el a német vizeket, majd eltűnt

A 82 méter hosszú, öt fedélzettel rendelkező szuperjacht értékét mintegy 105 millió euróra becsülik. Fedélzetén 

  • helikopter-leszálló, 
  • fedett medence, 
  • színház 
  • és hat vendéglakosztály 

található. A tulajdonosi lakrészhez egy négyszáz palack befogadására alkalmas borospince is tartozik, a medence mozgatható padlója pedig táncparketté alakítható.

A Graceful 2014-ben készült el egy hamburgi hajógyárban, legközelebb pedig 2022 elején ismét Németországban tűnt fel átfogó felújítás miatt, ám február 7-én sietve elhagyta a kikötőt.

Nem csoda, hiszen, néhány héttel később Oroszország megindította Ukrajna elleni teljes körű invázióját, amelyet követően sorra vezették be a nyugati szankciókat.

A jacht Kalinyingrádba hajózott, majd 2022 augusztusában kikapcsolták a helyzetjelzőjét, később Észtország partjainál még feltűnt, akkor Kosatka néven, egy orosz parti őrségi hajó kíséretében, ám ezt követően hosszú időre eltűnt a nyilvános hajókövető rendszerekről.

A transzpondert néhány nappal ezelőtt ismét aktiválták. Német és dán sajtóértesülések szerint a Graceful egy orosz haditengerészeti kötelék részeként halad, a Szeveromorszk romboló és a Voevoda biztosítóhajó kíséretében. A beszámolók szerint a fedélzetet drónok elleni védőháló borítja, és drónelhárító eszközöket is felszereltek rá.

Védelmi szakértők úgy vélik, az áthelyezés összefügghet azzal, hogy az ukrán dróntámadások egyre mélyebben érik el az orosz hátországot.

 A dán és a német haditengerészet szintén figyelemmel kísérte a konvoj útját, amikor az áthaladt a dán szorosokon.

A MarineTraffic adatai szerint a hajó hétfő este ismét kikapcsolta transzponderét Dánia északi csücskénél. Célállomására, Isztambulba a jelenlegi adatok alapján július 12-én érkezhet meg.

A Graceful már évek óta nyugati szankciók hatálya alatt áll. Bár hivatalosan nem Putyin tulajdona, az amerikai hatóságok szerint olyan vagyonelemnek számít, amelyhez az orosz elnök érdekeltsége fűződik. A jachtot 2021-ben Putyin és Alekszandr Lukasenka belarusz elnök fekete-tengeri találkozóján is használták.

Nagyobb biztonságban lehetnek az orosz luxushajók török vizeken

Közben egy másik mintegy 71 méteres, Victoria névre keresztelt, Putyinhoz köthető luxusjacht is elhagyta az orosz vizeket. A hajó Krasznodar térségéből indult, és már megérkezett Isztambulba, következő úti célja pedig Bodrum lehet. Elemzők szerint a török kikötők jelenleg nagyobb biztonságot jelenthetnek az orosz vezetéshez köthető hajók számára.

A Putyinnak tulajdonított luxusflotta legnagyobb darabja, a csaknem 140 méteres Scheherazade továbbra is olasz állami felügyelet alatt áll. A több mint 600 millió euróra becsült jachtot 2022 májusában foglalták le az Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós szankciók alapján, és azóta sem hagyhatta el az olasz kikötőt.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.