BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatott a 2016-os szigorítás

Márciusban mintegy 136 ezer rokkantaknak járó parkolási hozzájárulásról tudtak a hatóságok. Júliusban lesz tizenöt éve, hogy erre jogosító igazolványt igényelhetnek autójukhoz a mozgássérültek.

Tavaly év végén valamivel több, mint 137 ezer mozgássérülteknek kiadott parkolási igazolványt tartottak nyilván Magyarországon – közölte a Belügyminisztérium a Világgazdaság érdeklődésére. Az igazolványok zöme természetes személyek birtokában van, elenyésző része pedig intézményekében.

Az idei első negyedévben bő félezer ilyen parkolási engedély esett ki a rendszerből, márciusig így 136 ezer parkolási hozzájárulásról tudtak a hatóságok.

Fotó: Dunántúli Napló

Érdemes összevetni a szóban forgó adatokat és a Magyarországon regisztrált személygépkocsi-állomány nagyságát. Tavaly kicsit több, mint 3,6 millió autó futott a hazai utakon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint, amiből az következik, hogy majdnem a 4 százalékuk rendelkezett mozgássérülti parkolási igazolvánnyal. Ez tehát azt jelenti, hogy minden huszonhetedik személygépjármű műszerfalán bukkant fel a laminált, világoskék, kerekesszékes kártya. Ez egyébként kedvezőbb adat a 2016-osnál, abban az évben 143 ezernél is több jogosultságot hagytak jóvá, tehát minden huszonharmadik autó tulajdonosa mutathatott fel ilyen igazolványt.

A KSH szintén 2016-os mik­rocenzusa szerint abban az évben 408 ezer fogyatékos személy volt az országban, 80 ezerrel kevesebb, mint a 2011-es népszámláláskor. Akkor a népesség 6,2, 2016-ban pedig a 4,3 százaléka tartozott ebbe a kategóriába.

 

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.