Már magyar fertőzöttje is van a koronavírusnak
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a koronavírussal kapcsolatos legújabb fejleményekről tart sajtótájékoztatót – írja az Index.

Fotó: AFP
Menczer Tamás közölte: a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje.
A Diamond Princesst február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt. Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló – tette hozzá.
Hármójuk közül egyikük koronavírus-tesztje pozitív lett. Őt elkülönítették, két-három napon belül átszállítják egy kórházba vagy egy megfigyelő központba. Elmondása szerint jól van – közölte Menczer Tamás.
Továbbra is nemzetközi vészhelyzet van
Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan már évek óta nem használja a pandémia kifejezést, az új típusú koronavírus okozta járványt továbbra is nemzetközi vészhelyzetként kezelik – mondta a WHO egyik szóvivője.
Az utóbbi napokban felerősödött az aggodalom, hogy a koronavírus terjedése világjárvánnyá válhat, miután élesen megemelkedett az
észlelt fertőzések száma.
Jelentős összegeket különít el az Európai Unió a járvány elleni védekezésre
Az unió 232 millió eurót (mintegy 76,5 milliárd forint) különített el a vírus világméretű elterjedésének megelőzésére és a járvány visszaszorítására, valamint a felkészülés fokozására