Újságírók százai kerülnek börtönbe világszerte
Kétszázötvenegy újságíró ült börtönben a világon december 1-ig bezárólag – áll a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) friss kimutatásában. A sajtószabadság előmozdításával foglalkozó szervezet szerint a bebörtönzötteknek több mint a fele Törökországban, Kínában és Egyiptomban tölti büntetését, ahol kormányellenes tevékenységek vádjával börtönözték be őket.
A szervezet az elmúlt három év alatt regisztrálta a legtöbb bebörtönzött újságírót világszerte.
„Úgy néz ki, hogy most ez a trend” – mondta egy interjúban Elana Beiser, a tanulmány szerzője. A bebörtönzöttek többségét – 70 százalékát – államellenes tevékenységek vádjával ítélték el, többek között terrorszervezettel való kapcsolat vádjával.
A bebörtönzött újságírók száma 8 százalékkal csökkent a tavalyi rekordhoz képest, amikor
272 újságíró ült börtönben, de így is magas
– közölte a CPJ.

Fotó: AFP
A hamis hírek (fake news) terjesztések miatt a bebörtönzöttek száma 28 százalékkal nőtt világszerte, például Ruandában, Kínában vagy Marokkóban is. A tanulmány kitér arra is, hogy a hamis hírek retorikájában vezető szerepet tölt be Donald Trump amerikai elnök:
a vele kapcsolatos negatív híreket gyakran álhíreknek minősíti, ahogyan teszik ezt például a Fülöp-szigetek vagy Törökország vezetői.
A CPJ szerint
a sajtószabadságot legsúlyosabban megsértő ország továbbra is Törökország, ahol legalább 68 újságíró ül börtönben államellenes tevékenységek vádjával.
Utána jön Egyiptom, ahol legalább 25 újságíró van börtönben. Ankara a 2016-os törökországi puccskísérlettel indokolja ezeket az eljárásokat. Az egyiptomi kormány pedig az állam aláásásának megakadályozásával indokolja a másként gondolkodók korlátozását.
Nemcsak a harmadik világ érintetett
Nem véletlen, hogy az amerikai Time magazin a meggyilkolt szaúdi újságírót, Dzsamál Hasogdzsit, a Reuters hírügynökség Mianmarban bebörtönzött munkatársait, egy fülöp-szigeteki újságírót és a Marylandben meggyilkolt újságírók csoportját választotta az év emberének.
⚡️ “TIME Person of the Year 2018: The Guardians”https://t.co/iNBTzMi22b pic.twitter.com/CjUFYAxc5i
— TIME (@TIME) 2018. december 11.
A magazin elnök-vezérigazgatója, Edward Felsenthal közölte: az év emberévé választott újságírók
nagy kockázatot vállaltak nagyobb horderejű igazságok felderítéséért és a társadalmi párbeszédhez elsőrendűen fontos tények feltárásáért.
A Time nem feledkezett meg a Szlovákiában meggyilkolt Ján Kuciakról sem, akit éves összefoglalójában megemlített, mint a négy Európában meggyilkolt újságíró egyikét. Az aktuality.sk news szlovák portál meggyilkolt riportere egy magas körökbe vezető – adócsalással kapcsolatos – politikai korrupciós botrányról szóló cikk publikálására készült, mielőtt barátnőjével együtt agyonlőtték. Az ügy széles körben keltett aggodalmat a szlovák korrupcióval és sajtószabadsággal kapcsolatban.
A CPJ közlése szerint csak az állami börtönnyilvánításban számon tartott letartóztatásokat dolgozták fel, nem számították bele az eltűnt vagy a nem állami hatóságok által, például Jemenben a húti felkelők, vagy az ukrajnai szeparatisták által fogva tartott újságírókat. A CPJ szerint újságírók tucatjai tűntek el vagy rabolták el a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a jemeni, szíriai, iraki és líbiai konfliktusok alatt.


