„A Siemens Vectron járművek üzembe állítása óta a teljes flotta üzemkészsége minden évben 99 százalék feletti, ami még a korszerű járműveknél is kiemelkedő” – idézi a GYSEV Zrt. közleménye a vasúttársaság gépészeti igazgatóját annak apropóján, hogy az idén öt éve, hogy e modellek vontatják a GYSEV szerelvényeit. Varga András a magas rendelkezésre állás háttereként rámutatott, hogy a Siemens konzorciummal történt megállapodás alapján a járművek megelőző és javító karbantartását a magyar társaság maga végzi a soproni műhelyében.

Az idei évben 5 évesek a GYSEV Vectron mozdonyai. A vasúttársaság 2017-ben vásárolta első 9 Siemens Vectron villamos mozdonyát, azóta a cégcsoport
további két modern, villamos vontatójárművet szerzett be. A GYSEV-es
Vectronok eddig 8,5 millió kilométert tettek meg. A 2017-ben beszerzett flotta három darab háromáramnemű és hat darab
kétáramnemű mozdonyból állt, amelyek azóta is rendületlenül száguldanak több
ország vasúti pályáin. 2018-ban két járművet átalakítottak hibrid mozdonnyá. Ez azt jelenti, hogy a járművekben a villamos motor mellett dízel segédhajtás is rendelkezésre áll.
Fotó: Dani Szabolcs / GYSEV

Varga András a járművek megbízhatóságát kiemelkedőnek nevezte, mert évente csak egy-két alkalommal válnak üzemképtelenné műszaki hiba miatt, 1,7 millió járműkilométer megtétele mellett. A mozdonyokat a GYSEV a távolsági személyszállításban (InterCity) és a teherfuvarozásban is használja. 

A vasúttársaság 2017-ben vásárolta első 9 Siemens Vectron villamos mozdonyát, azóta a két újabbat szerzett be. A GYSEV-es Vectronok eddig 8,5 millió kilométert tettek meg.

A 2017-ben beszerzett flotta három három áramnemű és hat két áramnemű mozdonyból állt, amelyek azóta is rendületlenül száguldanak több ország vasúti pályáin. 2018-ban két járművet átalakítottak hibrid mozdonnyá. Ez azt jelenti, hogy a járművekben a villamos motor mellett dízelsegédhajtás is rendelkezésre áll.

A 90 tonnás, majdnem 19 méter hosszú, robusztus mozdonyok 160 km/h-s sebességre képesek. A Vectronokat elsősorban a nemzetközi árufuvarozásban használja a GYSEV-csoport: például gyakran Németországban, Szlovéniában vagy Romániában. A hazai InterCity-forgalomban elsősorban a Sopron–Budapest, illetve Szombathely–Budapest között találkozhat a zöld-sárga mozdonyokkal az utazóközönség.